Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az iskolai orvosi igazolások ezentúl közvetlenül a Kréta rendszerbe érkeznek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2024. szeptember 02. 18:02
Az iskolai orvosi igazolások ezentúl közvetlenül a Kréta rendszerbe érkeznek
Összekapcsolták az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret és Kréta rendszert

A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta rendszerbe küldje – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkárral közös, budapesti sajtótájékoztatóján.

Takács Péter elmondta: az eddig használt papír alapú igazolások sem szűnnek meg, ezeket egy esetleges informatikai hiba esetére fenntartják, azonban alapesetben az igazolásokat az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és Kréta rendszer összekapcsolása révén az iskola közvetlenül kapja meg.

Ezzel a fejlesztéssel hárommillió szülő életét könnyítették meg – emelte ki.

Beszámolója szerint mind a háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak és szakellátóknak előírták: saját medikai rendszerüket úgy fejlesszék, hogy a betegség miatti iskolai hiányzásokkal kapcsolatos legfontosabb adatokat továbbítani tudják a Kréta-rendszerbe.

Így – mivel az iskola is taj-szám-kezelőnek minősül – automatikusan értesül az egészségügyi okokból történő hiányzásról – tette hozzá.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy szeptembertől elkezdik az iskolai egészségnevelés oktatását osztályfőnöki óra keretein belül.

Takács Péter hozzátette: a kormány egyik célkitűzéséhez, hogy az emberek egészségben eltöltött éveinek száma emelkedjen. Ennek egyik leghatékonyabb eszköze a primer prevenció, és ezen ismeretek átadására az iskola a legjobb terep.

Idén szeptemberben felsőtagozatban és a gimnáziumokban lesznek egészségneveléssel kapcsolatos osztályfőnöki órák.

Maruzsa Zoltán hozzátette: az új tanév számos informatikai fejlesztéssel indul, az egyik az orvosi igazolások közvetlen eljuttatása az orvostól az iskoláig. Az iskolákban ezen igazolások fogadása semmilyen plusz adminisztratív teherrel nem jár – mondta.

Az államtitkár az iskolai egészségfejlesztéssel kapcsolatban elmondta, az ehhez szükséges tartalmak már elérhetők a Nemzeti Köznevelési Portálon, a tudásátadásra osztályfőnöki óra keretében lesz mód.

Az iskolának eddig is feladata volt az egészségfejlesztés, egészségtudatosság fejlesztése, most azonban ezt még hangsúlyosabban, még könnyebben tudják ellátni – jegyezte meg.

Tavaly egy kerettantervet adtak ki az ezzel kapcsolatos teendőkről, most pedig az egészségfejlesztés tananyag el is érhető – mondta.

Egy „okosgyűjtményről” van szó, amiben szövegek, animációk, videók segítik a pedagógus munkáját – fűzte hozzá Maruzsa Zoltán.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)