Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Görgényi Ernő: államiságunk fennmaradása a magyar nemzet közösségének nagy és maradandó alkotása

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2024. augusztus 21. 09:22
Görgényi Ernő: államiságunk fennmaradása a magyar nemzet közösségének nagy és maradandó alkotása
Augusztus 20-át ünnepelték Gyulán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Gyermekprogramokkal, játszóházzal és kézművesvásárral is várták az ünneplőket augusztus 20-án Gyulán. Az államalapítás ünnepén Görgényi Ernő polgármester mondott beszédet.

– Azt, hogy a magyar nép még ma is él, azt, hogy a magyar nép nagy része a saját országában él, alapvetően annak a nagyszerű fundamentumnak köszönhetjük, amelynek építését Géza fejedelem kezdte meg, és Szent István királyunk fejezte be – kezdte beszédét Görgényi Ernő.

Kiemelte: államiságunk fennmaradása a magyar nemzet közösségének nagy és maradandó alkotása, ezért igazi és valóban közös ünnepe minden magyarnak augusztus 20-a.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mint mondta, a Kárpát-medencében előttünk is éltek népek, de a történelem vasmarka szétmorzsolta őket, a mi népünk pedig azért élhet még mindig, mert Szent István vezetésével keresztény államba szervezte létét, ezt az államot védelmezzük már ezer éve.

A városvezető aláhúzta: államalapító szent királyunk nem a régmúlt homályában derengő alak, hanem ma is érvényes eszméket győzelemre juttató hőse minden magyarnak. II. János Pál pápát idézve a polgármester úgy fogalmazott: amíg tiszteletben tartjuk a személy méltóságát, gyakoroljuk a szolidaritást, kiállunk a szabadság és a béke mellett, addig keresztények vagyunk.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Az államalapítás zsenialitása a szuverenitás megőrzésében is megnyilvánult. A mindig is Magyarország függetlenségére törekvő Géza fejedelem és az apja munkáját befejező Szent István király, zseniális politikai érzékkel, az utolsó történelmi pillanatban csatlakozott a nyugati keresztény államok közösségéhez.

Hangsúlyozta: a magyarság megmaradását az is szolgálta, hogy a nyugat-európai államok közösségéhez nem vazallus államként, hanem független, egyenrangú királyságként csatlakoztunk.

– Keresztény értékrend és szuverenitás – e kettő együtt a magyar állam fennmaradásának biztosítéka. Ezt az eszünkkel tudjuk, a szívünkkel érezzük – mondta Görgényi Ernő.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– István a gyönyörű eszméket megtestesítő keresztény államiság mellett kötelezte el magát és országát, nem pedig idegen hatalomnak alávetett államot épített. Nem utánzott, hanem alkotott.

A polgármester elmondta: István akkor is kiállt az eszme mellett, amikor változott a politika, a német-római császár pedig ellenségnek nyilvánította Magyarországot. A király a lázadókkal és külső támadókkal szemben is erős kézzel vigyázta az államot, utódainak pedig hol nyugatról, hol keletről érkező ellenség ellen kellett harcolniuk.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Ezeréves honvédő harcunk súlyos veszteségeket okozott. Míg István országának közepén találkozott a Fehér- és a Fekete-Körös tiszta vize, úgy ma országunk keleti határánál. Az ország határai változnak, de a Szent István által alapított keresztény magyar állam ma is áll, az a nép, a magyar nép pedig ma is él – zárta gondolatait Görgényi Ernő.

A beszéd után az István, a király című rockopera koncertkeresztmetszetét láthatták az érdeklődők, majd tűzijátékkal zárult az ünnepség.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)