Gyulai Hírlap - A hulla újjáélesztése

Mrożek Tangó című darabjában a felvilágosult, „haladó” világ a szemünk előtt esik szét. A színmű központjában álló család egy olyan társadalom leképezése, amelyben az alapvető kötelékek épp felbomlanak, a hagyományos értékek pedig elenyésznek. Ebben a megváltozott társadalomban a tudomány belegabalyodik a saját hálójába, a művészetet gyógyíthatatlanul megbetegíti önmaga tagadása, és az eszmék is elveszítik híveiket.

A Tangó főszereplője Artur (Csáki Bendek), Stomil és Eleonora fia, egy 25 éves szépen öltözött, udvarias és intelligens diák, aki a régi rend visszaállításáról álmodozik. Szüksége van a lázadásra, de nincsenek szabályok, amelyek ellen felemelhetné a szavát, hiszen egy olyan világban él, amelynek nincsenek normái. Artur ezért a családjában igyekszik helyreállítani az etikus személyközi kapcsolatokat és a viselkedési konvenciókat. 

Stomil (Andrassew Milos), Artur apja és Eleonora férje jóképű, de kissé ápolatlan művész, aki háziköntösben jelenik meg a színen. A morális avantgárd képviselője ő, aki csak a saját kísérletezései iránt érdeklődik. Büszkén emlékszik vissza ifjúságára, amikor részt vett a forradalomban, ma viszont unalom kíséri az életét. Mégsem akar engedni fia, Artur nyomásának, aki konvenciókat, elveket és szabályokat szeretne újból bevezetni. Stomil meg van győződve arról, hogy pont a normák hiánya biztosítja az ember számára az igazi szabadságot. 

Eleonora (Ferenczy-Nagy Boglárka) Artur anyja, Stomil felesége és Eugenia lánya. Éppúgy mint Stomil, büszke nemzedékének vívmányaira, amelyek az egyezmények megdöntéséhez vezettek. Ennek ellenére nem tud megbirkózni a hiányukkal. Viszonya van Edekkel, és titokban arról álmodik, hogy Stomil féltékeny lesz rá. Fiatalnak érzi magát, és az a vágya, hogy mások is vonzónak találják. Nem követi a hagyományos anyamodellt, arra sem emlékszik, mikor szülte Arturt, a fia halála sem ejti kétségbe. Az köti le csupán a figyelmét, hogy Artur az orvoslásról álmodozik, ahelyett, hogy a művésznek tanult volna. 

Edek (Kalivoda Imre) a felszabadult modernitást testesíti meg, megnyilvánulásai primitívek, amit Stomil viccesnek talál. Nem ismer és nem fogad el szabályokat, gyakorlatias, amorális és vulgáris. Zsíros a haja, amit gyakran fésül, viszont hisz a testi erejében, amely hatalmat ad neki. Bármilyen körülmények között képes követni az ösztöneit. Nincsenek elvei, sem erkölcsi mintái, sem lelkiismerete. Gondolkodás nélkül megöli Arturt. Ő vezeti Eugéniuszt a tangóban, kifejezve felette a hatalmát. Edek egyértelműen a nihilizmus felé tereli a világot.

Eugénia (Hevesi Fanni) Artur nagymamája, Eleonora édesanyja. Bár idős, nem idézi fel bennünk a hagyományos öregasszonyképet. Tornacipőben csoszog, és legfőbb időtöltése a kártyázás.

Eugéniusz Eugénia testvére, Artur nagybátyja, egy különc férfi, aki kezdetben még elégedettnek tűnik a forradalom eredményeivel, később azonban kiderül, vágyik a régi rendre. Készségesen támogatja Arturt, de erőtlenül, hiszen gyerekes, infantilis. Az értelmiségiek gyengeségét képviseli leginkább. 

Ala (Pigler Emília), Artur unokatestvére és leendő menyasszonya, 18 éves csinos lány. Elvtelen, szerény, őszinte és érzéki. Mindebben naiv, határozatlan és könnyen befolyásolható, nagyrészt Eleonorát utánozza. Viselkedése a karakter belső ellentmondásait domborítja ki, az elveszettséget a szabályok nélküli világban.

Mindnyájuk közös története, Mrozek Tangója Stomil és Eleonora házának nappalijában játszódik, amely tele van régiségekkel. Van itt babakocsi, amelyet 25 éve nem mozdítottak el a helyéről, szakadt menyasszonyi ruha és koporsó, amely Artur nagyapjának a halálakor, vagyis tíz éve került ide. Artur a nagymamát kényszeríti bele, hiszen már odavaló. A háttérben hatalmas ingaóra jelzi az idő múlását, amelyet a szereplők meg-megállítanak vagy felpörgetnek (látványtervező: Döbröntei Klára).

Az események következő mozgatója a házasság. Artur, hogy megvalósítsa tervét, és helyreállítsa a társadalmi rendet, megkéri Ala kezét. A lány nem látja indokoltnak a frigyet. Flörtre vágyik, és levetkőzik. Artur ezt közönségesnek találja, Edek azonban nem. Kap az alkalmon, és szemérmetlenül felfalja a nőt.

Az esküvő napja mégis eljő, a rendetlenség eltűnik. A családtagok beállnak egy közös fotóra. Hosszú percek telnek el a mozdulatlanságban, mire kiderül, hogy a kamera évek óta nem működik, a rendetlenség visszaáll. Artur rájön, hogy tévedett, mert a világ pusztán a formával nem menthető meg. Javaslatára keresni kezdik a világmegváltó ötletet, de nem találják. Eugénia közben elfárad, befekszik a koporsóba, és meghal. Ennyi kell csak Arturnak, hogy bejelentse: a halál az, amit kerestek, a halál váltja meg a régi rendet. Majd megparancsolja Edeknek, hogy ölje meg Eugéniuszt.

Ala is megszólal. Bevallja Arturnak, hogy megcsalta az inassal. A vőlegény kétségbeesik, meg akarja ölni Edeket, de a komornyik megelőzi. A változást, a konvenciókat szorgalmazó főhős ekkor halálos sebet kap. Haldokolva, élete utolsó perceiben vallja be Alának, hogy szerette. Edek átveszi a helyét, „bekapcsolja” a tangót, és táncra kéri Eugéniuszt.

Mrożek művében a tangó egy különleges kapcsolat szimbóluma. Hiszen míg Edek a szabályokra fittyet hányó tanulatlan tömeget képviseli, Eugéniusz a szabálykövető, jól nevelt világ ikonja. Bár palástolja konzervatív meggyőződését, amint Artur elindítja forradalmát, mellé áll. Edek azonban megalázza, a „karjaiba” veszi, alárendeli magának.

Lehel Vilmos rendező Tangója egy háromgenerációs család „életrajza”, amelyben tartalmatlanul, üresen múlnak el a percek, az évek, a kapcsolatok abszurd formákat öltenek. Adott egy feleség, aki megcsalja a férjét, miközben arra vágyik, hogy a férfi féltékeny legyen rá. Utóbbi, hogy megfeleljen a társadalom elvárásainak, úgy tesz, mintha nem találna okot arra, hogy a neje árulását rossznak tartsa. A nagyi sem védi a hagyományos értékeket, nem próbálja meggyógyítani Stomil és Eleonora kapcsolatát.

A Tangó egyszerre utal a polgári család komikus voltára és az avantgárd forradalom eredménytelenségére, felmutatva, mennyire könnyen áll elő olyan helyzet, amelyben a társadalom elveszti a valódi, tradicionális értékeket, így a romantikába feledkezőket (Artur és Eugéniusz) semmi sem védi meg a testi-lelki erőn alapuló szélsőségektől, a szabadosságtól (Edek).

Artur kísérlete a szabályok visszaállítására igazából a szabadság visszaállítására tett kísérlet. A probléma az, amiként ezt a főszereplő is elismeri, hogy a romantikus mítoszok nem tudják felvenni a harcot a brutális valósággal. Artur áldozata az elvek oltárán nem lesz kevésbé abszurd, mint az elvek hiánya, amelyek ellen lázad. Rádöbben, hogy a „hulla” újjáélesztése éppoly groteszk, mint szülei erőltetett modernsége. 

Mrożek világában a szabadság kényszere paradox módon rabszolgává teszi a szereplőket. Edek pont ennek köszönhetően képes átvenni a vezetést a darab végén. A szabadság azonban még ennél is több rosszat produkál, hiszen lázadáshoz, agresszióhoz, Artur halálához vezet. Az előadás ezzel azt sugallja, hogy erkölcsi korlátok nélkül minden politikai eszme veszélyes, a szabadságot hirdető is. 

Slawomir Mrożek újságírókét és rövidprózák szerzőjeként is ismert, de leginkább drámaíróként. 1958-ban debütált a Policja (A rendőrség) című művével, az 1964-es Tangó a világhírnevet hozta meg számára. A szatírát ügyesen használva, Mrożek gyorsan lett Lengyelország elsőszámú kifigurázója, miután leleplezte a Lengyel Népköztársaság mindennapjainak abszurd valóságát, és feltárta az emberi viselkedés normáit. Olvasói értékelték politikai humorát, értették a célzásait, társadalmi látleleteit.

Mrożek színdarabjait az abszurd művek közé sorolják. Ez az osztályozás azonban másként történik, mint Beckett vagy Ionesco esetében. Míg az ő színházukban az abszurd az embernek az abszolútumhoz való viszonyából fakad, Mrozek drámáiban az interperszonális kapcsolatok teremtik. A Tangó szerzője éles szemlélője az emberben rejlő ellentmondásoknak, az erkölcsről, a viselkedésünket meghatározó elvekről tesz fel kérdéseket, és nevetségessé teszi a társadalom, a politikum hibáit.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Tangó című produkciója egy olyan civilizáció válságát és valószínűsíthető végét tárta fel Gyulán minimalista díszletek között és a mondanivalót elmélyítő zenei aláfestéssel (zene: Lukács Máté), amely életre-halálra ragaszkodik a „haladó” eszmékhez, annak ellenére, hogy szemmel láthatók a romlás virágai (dramaturg: Hevér Ádám). A tangót eredetileg két férfi táncolta, sokáig csak a szegényebb rétegek. A darab szerint ez a szerkezet váltja fel a szétbomlott családot.