Gyulai Termál FC: Füstös Krisztián, Wéber László, llyés Tamás (Vörös Barnabás), Szabó Péter, Zelenyánszki László, Czirok József (Csicsely János), Zabari Dávid (Krajcsó Krisztián), Katona György (Trescsula Máté), Sztankó László, Varga Tamás (Malkócs Marcell), Geiger Norbert. Csere: Kertész Dániel, Nagy Sándor, Kukla Zsombor, Szilágyi Dávid, Kovács Zsolt, Kepenyes Ármin. Vezetőedző: Ekker Attila.
A gyulai együttes szerdán lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését, amelyen a már bajnoki rajtra hangoló keret jó játékkal robogott át ellenfelén. Ekker Attila csapata a bajnokságra is át kívánta menteni formáját, amikor a tavalyi bronzérmes, jó erőkből álló hódmezővásárhelyi együttes érkezett az Id. Christián László Városi Sporttelepre.
A vezetőedző a mérkőzés előtt elmondta: csapata jó állapotban várhatja a bajnoki rajtot, a gárda a felmerülő bizonytalanságok ellenére is kiváló mentalitással állt bele a felkészülési mérkőzések sorozatába és százszázalékosan elvégezte a felkészülési időszak feladatait.
– Nagyon örülök, hogy a hódmezővásárhelyi együttessel kezdhetjük a bajnokságot, amely keret jó ideje stabil és meghatározó szeplője az NB III.-as mezőnynek. A csapat készen áll, hogy hazai pályán egy jó mérkőzéssel kezdje a pontvadászatot – tette hozzá.
A két gárda bajnoki rajtját telt házas közönség várta, hiszen a csapat 2017-ben szerepelt utoljára az NB III.-as bajnokságban, így a szurkolók ki voltak éhezve egy harmadosztályú csörtére.
A gyulai együttes azonnal magához ragadta a kezdeményezést és kombinatív játékkal próbálta feltörni a Csongrád-Csanád vármegyei riválisa védelmét. A két gárda egészen a lefújás előtti utolsó percig birkózott egymással, ám Ilyés Tamás góljával a hazai gárda mehetett előnnyell a pihenőre.
A második félidőben erőszakosabban támadta ellenfele kapuját a gyulai keret, rendre alakította helyzeteit a vendégek kapuja előtt. A 83. minutumban Trescsula készített elő Malkócsnak, aki távolról, nagy erővel lőtte a labdát a hódmezővásárhelyi kapuba.
A Gyulai Termál FC csapata kiválóan kezdte hazai pályán a bajnoki szereplést, a következő időszak azonban feszített tempót diktál a gárda számára. Augusztus 3-án, szombaton a FÉMALK-Dunavarsány otthonában már a Magyar Kupa küzdelmeiben lép pályára a csapat, augusztus 7-én, szerdán hétközi fordulót játszik a szintén győzelemmel kezdő Pénzügyőr SE vendégeként, majd augusztus 11-én, vasárnap a Kecskeméti TE II. együttese érkezik a gyulai arénába.