A szolgálatot ellátó állomány összesen 187 személyt fogott el, közülük 29 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 72 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 220 embert állítottak elő, köztük 101 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további nyolc személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 85 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 7 súlyos és 33 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 41 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 7 súlyos és 33 könnyű sérüléssel végződött.