Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt adták át a felújított első világháborús hadisírokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2024. július 11. 12:00
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt adták át a felújított első világháborús hadisírokat
Évforduló

5 évvel ezelőtt, 2019. július 27-én ünnepélyes keretek között adták át Gyulán, a Kosztolányi utcában a felújított első világháborús hadisírokat. A munkálatokat a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Hadtörténeti Intézet és Múzeum támogatta, a rekonstrukció 5 millió forintos pályázati forrásokból valósult meg. A Kosztolányi utcai sírkertet azért nyitották a világégés első évében, hogy örök nyugalomba helyezhessék a harcokban elesett, kórházakban meghalt katonákat országtól és vallástól függetlenül. A korábban növényekkel benőtt nyughelyeket néhány évvel ezelőtt fedezték fel újra, és akkor egy kisebb állagmegóvást is végrehajtottak. Az ünnepségen a megjelenteket köszöntötte Alt Norbert alpolgármester, majd beszédet mondott Braun Tibor őrnagy, a Magyar Honvédség 2. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodájának vezetője.

Fotó: Gyulai Hírlap

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)