waltner károly
Forrás: u-szeged.hu
130 évvel ezelőtt, 1894. július 20-án született Lovrinban dr. Waltner Károly (meghalt 1981-ben) főorvos, tanár, 1935-1937 között a gyulai gyermekmenhely igazgatója. Oklevelét 1920-ban szerezte a budapesti orvoskaron. A Fehér Kereszt Gyermekkórházban helyezkedett el. 1922-től a pécsi, 1924-től a szegedi gyermekklinikán tanársegéd, majd adjunktus. 1928-ban egyetemi magántanár, 1933-ban címzetes egyetemi tanár. 1935–1937-ben a gyulai Gyermekvédő Intézet igazgatója, 1937–1947-ben a budapesti Állami Gyermekvédő Intézet igazgató főorvosa. 1947-1960 között a szegedi gyermekklinika professzora. Tudományos munkássága a csecsemők és a gyermekek táplálkozásának vizsgálatára irányult. Kiemelkedő az angolkórral és a nyomelem-kutatással kapcsolatos eredményei. Rádióelőadásaival (Anyák ötperce) jelentős szerepet játszott az egészségügyi felvilágosításban.
waltner károly
Forrás: u-szeged.hu