Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szent Iván-éji piknik

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2024. június 19. 10:40
Szent Iván-éji piknik
Programokkal várja az érdeklődőket a Zöld Szívek Köre Természetvédelmi Egyesület

Programokkal várja az érdeklődőket a Zöld Szívek Köre Természetvédelmi Egyesület június 22-én, szombaton 16 és 22 óra között a duzzasztóműnél lévő kisökörjárási szabadidőközpontnál és a Tündérerdő tanösvénynél.

A szervezőktől megtudtuk, a Szent Iván-éji piknik egyben jótékonysági esemény, a résztvevők adományaikkal természetközeli élményfoglalkozások szervezését és a Tündérerdő tanösvény fejlesztését (padok, útjelzők, gyermekfoglalkoztató eszközök beszerzését) támogathatják.

A rendezvény Gervai Miklós András bemutatójával kezdődik, amelyen ki lehet próbálni a kínai öngyógyítás néhány elemét. Délután öt órától Kövi Szabolcs fuvolaművész ad koncertet, majd lámpást és koszorút lehet készíteni a helyszínen. Este hétkor mécsesekkel indulnak erdei sétára a résztvevők, nyolc órától pedig zene és beszélgetés várja a látogatókat.

A résztvevőknek érdemes meleg ruhát, plédet, ülőalkalmatosságot és harapnivalót magukkal vinniük – hívták fel a figyelmet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)