Virágokat helyeztek el június 14-én Erkel Ferenc szobránál a Gyulai Várfürdőben, az Erkel Ferenc Társaság szervezésében.
Somogyváry Ákos karnagy, Erkel-leszármazott, a társaság elnöke a helyszínen elmondta, kettős évfordulóra emlékeznek: a zeneszerző 180 évvel ezelőtt, 1844. június 15-én nyerte meg a Himnusz megzenésítésére kiírt pályázatot, és 1893. június 15-én hunyt el.
Kiemelte, Szőke Sándor szobrászművész öt évvel ezelőtt, 2019-ben felavatott műalkotása a vidéki Magyarország első egész alakos Erkel-szobra.
Erkel Ferenc szépunokája kitért arra is, hogy a Himnusz megzenésítésének évfordulója alkalmából a Budapesti Filharmóniai Társasággal közösen három koncertet rendeznek: június 14-én Gyulán, a városházán, június 15-én Budapesten, a Magyar Zene Házában, június 16-án pedig Budakeszin, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban.
A fürdőben tartott megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével ért véget.
Erkel Ferenc bronzszobrát a Gyulai Várfürdő fennállásának 60. évfordulóján és a Himnusz megzenésítésének 175. évfordulóján avatták fel. A műalkotás annál a bükkfánál kapott helyet, amelynek lombjai alatt a feltételezések szerint Erkel 1860-ban megzenésítette a Bánk bánt. Korábban egy mezei juhart tartottak az „Erkel-fának”, ez alatt azonban – a kora alapján – nem szerezhette Erkel az operát. Érdekesség, hogy a fa aznap dőlt ki egy éjszakai viharban, amikor a városvezetés elfogadta a szobor életnagyságú makettjét.