Fotó: Gyulai Amazonok
Gyulai Amazonok: Szűcs Beatrix, Kurta Alma (Czirók Gréta), Szappanos Katalin, Lovas Laura, Kajári Gabriella, Molnár Ágnes, Nagy Katalin, Kurai Nikolett, Mezei Virág, Komlósi Anna (Kónya Andrea), Bordás Renáta. Csere. Kósa Noémi. Vezetőedző. Molnár Zoltánné.
A gyulai gárda az előző fordulóban 5-1-es vereséget szenvedett nyíregyházi ellenfelétől, ám 65 percig egyenlő ellenfele volt riválisának. A találkozó egyetlen gyulai találatát a 15 éves Freiberger Stella szerezte, akinek ez volt az első felnőttmezőnyben szerzett gólja.
A fürdővárosi gárda az utolsó fordulóban már korán hátrányba került, de Kajári Gabriella döntetlenre állította a félidei eredményt. A második játékrészben Nagy Katalin duplázni tudott, a csapatnak pedig a jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően sikerült begyűjtenie a három pontot.
– Remek pályán játszottunk, emellett sportszerű ellenféllel találkoztunk. Egyáltalán nem tetszett, amit az első félidőben láttam, a második játékrészben azonban magunkra találtunk, és szép támadásokat vezettünk – értékelt Molnár Zoltánné vezetőedző, aki megköszönte a játékosok idei hozzáállását. Kiemelte: másfélszer annyi pontjuk van, mint tavaly, ez a bajnokság erőviszonyait nézve nagyon jó teljesítmény. Hozzátette: július végén folytatják a munkát.