Aláhúzta: az érintésvédelmi felülvizsgálatot és az erősáramú berendezések felülvizsgálatát is magába foglaló állapotfelmérés révén az ingatlantulajdonosok minimalizálhatják az elektromos hibából eredő kockázatokat.
Elmondta: az érintésvédelmi és az erősáramú berendezés felülvizsgálatát összevonták villamos biztonsági felülvizsgálat néven.
Rámutatott: kevesen tudják, hogy a jogszabályok szerint munkahelyek esetében háromévente, lakóépületek, kommunális épületek és egyéb épületek esetében hatévente kellene felülvizsgálatot kérni, ingatlan bérbeadásánál vagy eladásánál pedig soron kívül.
Hozzátette, az ellenőrzési dokumentum meglétével a vevő, illetve a bérlő, valamint az eladó, illetve a bérbeadó is jól jár: előbbiek tisztában lesznek azzal, hogy a villamos hálózat, berendezések megfelelően működnek-e, és nem jelentenek-e veszélyt a használóra, utóbbiak pedig akár számukra előnyösebb áron értékesíthetik, adhatják bérbe ingatlanukat. A bérbeadó számára emellett a bérlőt érintő baleset esetén is védelmet jelenthet, ha felülvizsgálattal rendelkezik.
Mint megtudtuk, a vonatkozó rendelet szerint a lakóépületbe a felülvizsgálat tekintetében a lakások, lakóházak mellett az üdülők és a társasházak, valamint az ezeket kiszolgáló helyiségek is beletartoznak.
A lakás villamos biztonsági felülvizsgálata akkor hagyható el, ha kiépítették a fázisonként 32 ampernél nem nagyobb névleges áramerősségű túláramvédelmet, és a villamos berendezéseket 30 milliampernél nem nagyobb érzékenységű áram-védőkapcsolóval védték.
Ennek kapcsán megjegyezte, nem ért egyet a felülvizsgálat elhagyhatóságával, hiszen nem tudhatjuk, hogy a védelmi berendezések megfelelően működnek-e. Ez a kiskapu lehetőséget teremt arra, hogy a tulajdonosok mentesüljenek a felülvizsgálat költségei alól.
Leszögezte: az épület energetikai felülvizsgálata nem összekeverendő a kisfeszültségű energetikai berendezés villamosbiztonsági felülvizsgálatával. Előbbi a fűtés, hűtés költségeinek megtakarítására vonatkozik, utóbbi pedig a vagyontárgyaink és az emberi élet védelmére. Hangsúlyozta: a kisfeszültségű energetikai berendezés villamosbiztonsági felülvizsgálatára nem költünk, mondván, az épület újra lett vezetékelve, és eddig se volt gond a felülvizsgálat elmaradásával.
A szakember kifejtette: mivel egyre több elektromos berendezést használunk, nagyobb terhelésnek vannak kitéve a villamos hálózatok. A túlterhelés hatására megnőhet a fogyasztásunk, és előfordulhat, hogy nem tudjuk egyszerre használni az eszközeinket. Nem megfelelően tervezett hálózat esetén az elektromos vezetékek, kötések melegedése akár elektromos tüzet is okozhat.
Hangsúlyozta: különösen fontos lenne a felülvizsgálat a társasházak fővezetékei esetében, valamint az éttermeknél, fodrászüzleteknél, kórházaknál, idősotthonoknál, apartmanoknál és szállodáknál, hiszen ezek esetében napi 24 órába használatban van a villamos hálózat.
Napelemes rendszerek kiépítése előtt szintén nagyon fontos a műszakiállapot-felmérés, hiszen nem megfelelő tervezés esetén a visszatermelt energia károsíthatja a villamos hálózat kötésrendszerét, legrosszabb esetben pedig növelheti a tűz kockázatát. A kiépítés után hatévente lenne kötelező a rendszer ellenőrzése – ismertette a szakember.
Azt is érdemes tudni, hogy megfelelő eszközökkel megvédhetők műszaki berendezéseink a villámláscsapás miatti túlfeszültség okozta károktól. Páncél Kornél kiemelt veszélyességű terek és robbanásbiztos berendezések (festőkamrák, telepített gáztartályok, gázfogadók, benzinkutak, poros helyiségek, biogáztelepek) felülvizsgálatát is vállalja.
Mint megtudtuk, a felülvizsgálatokhoz speciális mérőműszert használnak a felülvizsgálók, akiknek megfelelő szakmai bizonyítványokkal kell rendelkezniük. A szakemberek vizsgálják az ingatlanok elektromos rendszereit, kábeleit és berendezéseit. A mérési eredményekről, a villamos berendezések adatairól és a feltárt hibákról, hiányosságokról jegyzőkönyvet készítenek a megrendelőnek.
Elérhetőségek:
Telefon: +36-70/221-1164, +36-70/523-8832
E-mail: pancelkvill@gmail.com
Web: www.pancelvill.hu