Gyulai Amazonok: Kósa Noémi, Freiberger Stella (Krisán Jázmin), Szappanos Katalin, Lovas Laura, Kurta Alma, Nagy Katalin, Czirók Gréta (Danics Boglárka), Mezei Virág, Laczó Patrícia (Puskás Adél), Komlósi Anna, Kónya Andrea. Edző: Molnár Ágnes.
A fürdővárosi együttes az előző fordulóban mérkőzés nélkül tehette zsebre bajnoki pontjait, amellyel már biztosa ezüstérmesként várhatta az éllovas elleni záró fordulót.
A találkozó első fele nem hozott túl sok jót a hazai csapatnak, a kecskeméti gárda a 36. percre már négygólos előnyt harcolt ki magának. A folytatásban már megérkezett a pályára a gyulai keret is, Nagy Katalin duplája és Komlósi Anna azonban csak a szépítéshez volt elég.
A Gyulai Amazonok U19-es csapata a bajnokság során 13 pontos levonást kapott a szövetségtől, ám a korosztályos csapat ennek ellenére a bajnokság második helyén tudta befejezni a 2023/2024-es szezont.
– Ugyan nem volt tétje a mai találkozónak, szerettük volna győzelemmel zárni az évet. Ez most nem jött össze, de nem csüggedünk, hiszen nagyon szép eredménnyel zártunk. Az ezüstéremre büszke lehet a csapat, hiszen nagy siker ez a remek bajnokságban. Sok mindenen mentünk keresztül, engem is tanítanak, fejlesztenek a játékosok edzőként, mint ahogy ezen a találkozón is tették. Büszke vagyok mindenkire – Molnár Ágnes utánpótlás edző.