Fotó: Görgényi Ernő Facebook-oldala
György-nap alkalmából megnyitotta kapuit a látogatók előtt a Ladics-ház, ezzel is emlékeztetve Ladics Györgyre és György nevű unokájára. Az új digitális eszközök miatt most még tesztüzemmódban működik a kiállítóhely, a látogatók regisztráció alapján, csoportokban látogathatják a tárlatot – írta hivatalos közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester.
Felidézte: a gyulai önkormányzat európai uniós turisztikai pályázatából újíthatták fel a Ladics-házat, és a kiállítás területét is növelhették. Hozzátette: az épület rekonstrukciójával újabb évtizedekre biztosították a ház fennállását.
Az eddigi kiállítás tárgyai közül sokat restauráltak, így szebb lett a múzeum. Újdonság, hogy mostantól látogatható a fürdőszoba, a konyha és a kamra is, melyek eddig el voltak zárva a látogatók elől. Így megtudhatjuk, hogy egy tehetős 19. századi polgári családnak mennyire volt komfortos a fürdőszobája, milyen konyhai eszközei voltak, és miket tárolt a kamrában – ismertette a városvezető.
Fotó: Görgényi Ernő Facebook-oldala
„Nemcsak gyulai, de nemzeti érték is a Ladics-ház. Magyarországon tájházak hálózata mutatja be az egykori paraszti kultúrát és életmódot, szép kastélyokban – közöttük is az egyik legszebben, a gyulai Almásy-kastélyban – pillanthatunk be az egykori arisztokrácia világába, és ismerhetjük meg történetüket, a magyar polgárság történetének azonban csak néhány kiállítás állít emléket hazánkban, közülük pedig a legkülönlegesebb és leghitelesebb a gyulai Ladics-ház” – húzta alá.
Megjegyezte: a Ladics-ház egyedi értéke abban rejlik, hogy egy egykor valóban létező gyulai polgárcsalád saját házában, egykori saját bútorai, berendezési tárgyai között ismerhetjük meg a polgárság életét, történetét.
Fotó: Görgényi Ernő Facebook-oldala
Az újra megnyílt kiállítóhely tesztüzeme április 24-től május 12-ig tart. A tárlatvezetések regisztrációs felülete a Ladics-ház weboldaláról és Facebook-felületéről is elérhető.