Elégedetten térhetett haza a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub babykorosztályos gyulai fiókcsapata szombaton Hódmezővásárhelyről. A délkeleti területi vidékbajnokság hatodik fordulójában a házigazdák és a kecskemétiek fiatalabb együttese ellen játszottak a Gyulai Vízilabda Klub sportolói.
Csabai Zoltán edző a forduló után a csabapolo.hu oldalnak úgy fogalmazott: egy nehéz és egy könnyű mérkőzés várt rájuk.
„Először a hódmezővásárhelyiekkel játszottunk, akikről tudott, hogy ebben a korcsoportban erősek. Ettől függetlenül szépen helytálltak a gyerekek, egy negyed nem volt az igazi, de a másik háromban nagyjából ikszre hoztuk a derbit. Attól is függ, miként alakulnak a dolgok, hogy az edzők hogyan állítják össze az első és második sorukat. Tény, akadtak hibáink, de végül is jól szerepelt a gárda az első meccsen is. A folytatásban a kecskemétiek 2014-es együttesével találkoztunk, ezen a mérkőzésen sokat gyakorolhatták a gyerekek a szoros védekezést, a labdaszerzést és az abból való lefordulást, leúszást. Ezt folyamatosan és szépen megvalósították. Ezen a találkozón már a cseresorunk is több játéklehetőséget kapott. Összességében jó szájízzel tértünk haza” – nyilatkozta.
A hódmezővásárhelyi fordulóban a következő játékosok kaptak szerepet a két mérkőzésen: Bátorfi Ádám, Belinczky Zsombor, Geszner Balázs, Kálmán Milán, Lipták Levente, Molnár Sándor, Mórocz Dávid, Orosz Bertalan, Petrina Gábor, Restye Botond, Súr Zétény, Szabó Máté, Számfira Kristóf, Szaszák Milán.
A játékosok edzői: Szilvásy Attila, Csabai Zoltán és Jeszenszky Ákos (úszóedző).