Gyulai Amazonok: Zalai Bíborka, Freiberger Stella, Puskás Adél, Kőszegi Kamilla, Krisán Jázmin, Veres Doren, Kis Barbara, Halász Alexa, Papp Fanni (Deák Sára), Szelei Csenge, Szűcs Boglárka. Csere: Sebestyény Renáta. Edző: Krisán József.
A gyulai együttes az őszi szezont a Csepel FC legyőzésével zárta, így a tabella második helyéről várhatta a folytatást. A soros találkozó két csapata ősszel is megmérkőzött egymással, akkor 4-2-es gyulai siker született.
A fiatal fürdővárosi keret azonnal magához ragadta a játék irányítását, és több veszélyes támadása is volt. A gyulai lehetőségek a 9. percben értek góllá: Veres Doren vette be ellenfele kapuját. A vendégegyüttes ezután is lendületesen focizott, a félidő lefújása előtt Kis Barabara kétszer is mattolta a hazai védelmet.
A fordulás után sem változott a játék képe, Freiberger Stella mesterhármast rúgott, Kis Barabara, Veres Doren és Freiberger Stella pedig egy-egy találattal tette kiütésessé a a gyulai csapat győzelmét.
A Gyulai Amazonok U16-os csapata egy mérkőzéssel kevesebbet játszva áll a tabella negyedik helyén, egy újabb győzelem esetén pedig visszaléphet a mezőny második helyére. A fürdővárosi együttes a következő fordulóban a BVSC-Zugló otthonában lép pályára.