Fotó: Gyulai Amazonok
Az U17-es futsalbajnokság soros fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a Nyírség FC korosztályos együtteséhez utazott január 21-én. A gólzáporos mérkőzésen a hazai gárda egyetlen gólnyi előnnyel tudta megszerezni a három pontot.
A fürdővárosi gárda az előző fordulóban Újpestről hozta el a győzelemért járó pontokat, így előnnyel érkezett a derbire. A nyírségi együttes a mezőny ezüstérmes helyéről várhatta riválisát. A találkozónak nagy volt a tétje, hiszen a rendkívül szoros mezőny miatt a hazaiak egy győzelemmel meg is előzhették volna Békés vármegyei vendégüket.
A gyulai együttes jól kezdett, sorra alakította ki helyzeteit, Futaki Fruzsina, Nagy Kata és Veres Doren góljaival pedig háromgólos előnyre tett szert az első nyolc percben. A hazai keret szépíteni, tudott, amelyre Kis Barbara válaszolt, így a 14. minutumban ismét három gól volt a két együttes között.
Ezután a Nyírség percei következtek, 8 perc leforgása alatt 4 gólt jegyeztek, 5-4-re módosítva az állást. Nagy Katalin bombagólja után döntetlen állt az eredményjelzőn, majd a félidő vége előtt Futaki Fruzsina szabadrúgás után ismét vezetéshez juttatta csapatunkat. A már-már hihetetlen fordulatos meccsen csak kapkodták a nézők a fejüket, hiszen újabb két hazai góllal 7-6-os állás volt a félidei eredmény – írja a csapat közösségi oldala.
A nyírségi együttes kezdte jobban a második félidőt, két góllal sikerült ellépniük riválisuktól. A gyulai csapat Nagy Kata találatával válaszolni tudott, ám néhány perc alatt a hazai gárda háromszor is betalált ellenfele kapujába. (12-7)
– Az időkérés után nem láttunk már sok esélyt visszajönni a meccsbe, de lányaink nem így gondolták. Nagy Kata duplájára Kurta Alma és Czirók Gréta kontrázott, így 2 perccel a vége előtt egy gól volt a különbség – olvasható a bejegyzésben.
Mint írták, a mérkőzésen nem volt eredményjelző, a játékvezető pedig az edző kérdésére rosszul mondta be a meccs állását, így az Amazonok azt hitték, hogy döntetlenre állnak és a lefújás után örülhetnek az egy pontnak.
A Gyulai Amazonok U17-es futsalcsapata jelenleg a tabella harmadik helyén áll, ám a mezőny hihetetlen szoros, ez első négy együttes 15 pontról várhatja a folytatást. A fürdővárosi gárda egy mérkőzéssel kevesebbet játszva várhatja bajnokság folytatását.
Gólok: Nagy Katalin (5), Futaki Fruzsina (2), Kis Barbara, Veres Doren, Kurta Alma és Czirók Gréta.
– Edzőként, sőt, szerintem játékosként sem éltem még át ennyire izgalmas, fordulatos mérkőzést utánpótlás szinten. Mindkét csapat odatette magát, gondolkodás nélkül estek egymásnak a játékosok, ez eredményezte a sok gólt. Talán, ha taktikusabbak vagyunk, a végjátékban felül tudtunk volna kerekedni a hazaiakon. Mindkét csapat pontot érdemelt volna, egy kicsit sérelmezem a játékvezetők hozzáállását, hogy a mérkőzés végén örülünk az 1 pontnak, majd magyarázzam meg edzőként a csapatnak, hogy azt mondják, elszámoltuk. Ebből a szempontból sajnálom a csapatot, de magunknak köszönhetjük, hogy 11 góllal nem tudtunk meccset nyerni. A lányokra nagyon büszke vagyok, mert megint egy másik oldalát mutatta a csapat, erre pedig lehet építeni hosszútávon – értékelt Molnár Ágnes utánpótlás edző.