Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Megnyitották az Asper-Med magánegészségügyi szakrendelőt január 22-én Gyulán, a Harruckern téren.
A megjelenteket Rokszin Tibor érsebész főorvos, a rendelő egyik alapítója köszöntötte. Mint mondta, a szakrendelőben jelenleg öt orvos rendel, akik elsősorban érsebészeti és nőgyógyászati problémákat kezelnek, műtéteket végeznek, és ultrahangos vizsgálatokat is végeznek.
Kiemelte: szeretnék, ha a jövőben laborvizsgálatokat és szövettani vizsgálatokat is végezhetnének majd, emellett bőrgyógyászati és kardiológiai ellátással bővítenék a kínálatot.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Kovács József országgyűlési képviselő és Görgényi Ernő polgármester is örömét fejezte ki a szakrendelő megnyitása miatt. Utóbbi úgy fogalmazott, az állami ellátórendszert illetően Gyula városa Békés vármegye központja, és az is nagyon fontos, hogy a magánegészségügyben is központi szerepet töltsön be a település, hiszen így a gyulai polgárok és a környéken élők helyben megtalálhatják azt az ellátást, amelyre szükségük van.
Hozzátette: egy 2022-es kutatás szerint a lakosság kétharmada vesz igénybe magánegészségügyi ellátást, vagyis széles kört érint ez a terület.
A városvezető kiemelte: a szakrendelőben szűrővizsgálatokat is végeznek majd a jövőben.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter