Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dupla fordulóban demonstráltak erőt az NB II.-es Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. január 16. 14:00
Dupla fordulóban demonstráltak erőt az NB II.-es Amazonok
A BTE Felsőzsolca és a Nyírség FC ellen is pályára lépett a csapat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az NB II.-es futsalbajnokság tavaszi szezonjában a Gyulai Amazonok csapata két fordulót is lejátszott január 12. és 13. között. A fürdővárosi gárda a szombati játéknapon a BTE Felsőzsolca együttesét fogadta a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban, vasárnap pedig a Nyírség FC otthonában lépett pályára.

A gyulai együttes már az első találkozón megmutatta erejét, amikor imponáló különbséggel győzte le aktuális riválisát. A gárda hamar magához ragadta a kezdeményezést, először Kurai Nikolett és Molnár Ágnes szereztek gólt, majd a félidőig duplázott Kajári Gabriella is, illetve Kurai Nikolett és Molnár Ágnes újabb góljaival 7-0-ás fürdővárosi vezetéssel cseréltek térfelet a csapatok.

– A második játékrészben tudtuk gyakorolni az 5 a 4 elleni szituációt, amelyből szép találatokat jegyeztünk. A szerzett gólok ellenére a rengeteg elpuskázott helyzet miatt lehet hiányérzetünk, de győzelmünk nem forgott egy percig sem veszélyben. A meccsen Kurai Nikolett öt gólig meg sem állt, triplázott Molnár Ágnes és Kajári Gabriella, duplázni tudott Mezei Virág, de megzörgette a hálót Komlósi Anna és Lovas Laura is, beállítva a 15-0-ás sikert – olvasható a csapat közösségi oldalán.

Eredmény: Gyulai Amazonok- Felsőzsolca 15-0 (7-0)

Gólok: Kurai Nikolett 5, Molnár Ágnes 3, Kajári Gabriella 3, Mezei Virág 2, Komlósi Anna és Lovas Laura.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A fürdővárosi együttes a vasárnapi játéknapon a dobogóra pályázó nyírségi ellenfeléhez utazott. A vendégcsapat jól kezdte az idegenbeli találkozót, Lovas Laura a 2., Kurai Nikolett pedig a 3. percben volt eredményes, majd a 10. percben Lovas Laura 0-3-ra módosította az állást újabb góljával.

–  Folyamatosan dolgoztuk ki a helyzetet, ugyan a hazai csapat előtt is adódott lehetőség az első félidőben, de Szűcs Beatrix elképesztő formában védett. A második játékrészben a háromgólos előny tudatában sem engedtünk le, Kurai Nikolett hatalmas gólt akasztott a léc alá, amely után Mezei Virág cselezte be magát remekül a kapu elé és kapussal szemben nem hibázott, 0-5 állt az eredményjelzőn a találkozó 28. percében. Futószalagon érkeztek a helyzetek, Komlósi Anna pedig duplázott, illetve 5 másodperccel a vége előtt Nagy Katalin is remek gólt jegyzett, beállítva a kiütéses 0-8-as sikert a javunkra – írja a gárda a bejegyzésében.

Eredmény: Nyírség FC-Gyulai Amazonok 0-8 (0-3)

Gólok: Lovas Laura 2, Kurai Nikolett 2, Komlósi Anna 2, Mezei Virág és Nagy Katalin.

A Gyulai Amazonok NB II.-es csapata százszázalékos mérleggel vezeti a bajnoki tabellát, a következő fordulóban pedig a Salgótarjáni VSE otthonában gyűjtheti tovább pontjait.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)