Városszerte sokan tartják úgy, hogy Gyula ikonikus alakja távozott el közülünk dr. Lúczi József személyében.
Gyermekkorának meghatározó éveit Békésen töltötte. A kisváros szellemisége, jóravaló, szorgalmas, tisztességes lakói életre szóló példát jelentettek számára. Gyermekkori barátaival, kedves békési ismerőseivel élete utolsó pillanatáig szeretetteljes kapcsolatot ápolt.
1967-ben érkezett Gyulára, s azonnal szívébe zárta a várost. Rövid ideig bírósági fogalmazóként dolgozott, majd a Kövizighez került. 1978-ban a városi tanácsnál lett osztályvezető, ettől az időtől fogva a közigazgatás vált fő tevékenységi területévé. Szakvizsgát tett, ezt követően a Békés Megyei Tanács hivatalvezetője, majd Békés város első jegyzője lett. Ugyanezt a posztot töltötte be a Gyulai Polgármesteri Hivatalban, több mint öt évig volt a város jegyzője. Szeretett városát még akkor sem hagyta el, amikor munkája a fővárosba szólította.
Nem kerülte a konfliktusokat. Fiatalkori lelkesedését megőrizve, tapasztalataival felvértezve hitt abban, hogy jó döntések csak építő jellegű viták, őszinte véleménynyilvánítások által születhetnek. Híres volt kapcsolatteremtő képességéről, bármilyen társaságban gyorsan kiismerte magát. Sohasem a rang és a cím érdekelte, hanem a vele szemben álló ember, örömeivel, bánataival, gondjaival. Mindenki számíthatott rá.
A protokolláris eseményeken ugyanolyan otthonosan mozgott, mint a gyulai piacon. Kiválóan főzött, gyakran megörvendeztette főztjével barátait, munkatársait. Szerette maga körül a jóllakott, derűs társaságot, s a jókedvről is maga gondoskodott. Anekdotákkal, viccekkel szórakoztatta az őt körülvevőket, s gyakran kezdeményezte – a már oly ritkaságszámba menő – közös éneklést.
Imádta a természetet, horgászott, gombászott, gyógynövényeket gyűjtött. Éppúgy otthon érezte magát a Hargitán, mint az alföldi folyók partjain.
Sohasem titkolta, hogy értékrendje konzervatív. Családjáért tűzbe ment volna, szavai szerint élete legboldogabb pillanatai voltak, amikor gyermekei, unokái megszülettek. Feleségével, Eszterrel három gyermeket neveltek, s büszke volt arra, hogy mindhárman tehetséges, jóravaló felnőtté váltak.
Szívügye volt a határokat nem ismerő nemzeti összetartozás is. Erdélyi testvérvárosi kapcsolatok létrejötténél bábáskodott, évente hosszú heteket töltött Székelyföldön és a Partiumban. Külhoni barátságait élete nagy ajándékának tartotta, háromszéki gyökereiről is gyakran megemlékezett.
Felismerte Gyula földrajzi helyzetéből adódó előnyeit, lobbizott érte, hogy a város határon átívelő gazdasági, kulturális és emberi kapcsolatai sokasodjanak.
Fővárosi pályafutását a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalban kezdte, s felsorolni is hosszú lenne, hány intézmény tartott igényt munkájára, szaktudására.
A Magyar Közigazgatási Kar általános elnökhelyettese volt, s pályafutása csúcsaként 2004-ben átvehette a megtisztelő Deák Ferenc-díjat. Nyugdíjasként sem tétlenkedett, számos tanulmány elkészítésére kérték fel, rendszeresen oktatott, szakvizsgáztatott.
2022-ben elnyerte a Gyula Városért kitüntető címet.
Dr. Lúczi József emberi gyarlóságaival együtt szeretetre méltó ember volt. Hihetetlen munkabírásával, szaktudásával, segítőkészségével tiszteletet és megbecsülést vívott ki magának.
Hatalmas űrt hagyott maga után... Ezt az űrt kell most betöltenünk személyes emlékeinkkel, a róla szóló beszélgetésekkel.
Őrizzük meg emlékét!
Gyula Város Önkormányzata saját halottjának tekinti dr. Lúczi Józsefet.
„A végén nem számít semmit a világ.
Csak az számít, ami a szívünkben marad.”
(Márai Sándor)
