A rendőrök 46 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek december 23-án – írta a police.hu.
Az 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 7 ember vesztette életét, 11 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány összesen 146 személyt fogott el, közülük 28 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 72 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 138 embert állítottak elő, köztük 65 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 2 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 79 esetben történt.