Képünk egy korábbi mérkőzésen készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gyulai SE: Bendli Z., Hanyecz Zs., Kecskés B., Kiri Cs., Leiszt K.,Oláh B., Nemesi K., Ozsgyán Zs., Felczán O., Papp D., Tóth Sz., Paragh Á., Sipka D. és Tóth B. Edző: Mohácsi Árpád és Gazsó Mátyás.
A gyulai együttes a tabella éléről érkezett a találkozóra, míg riválisa a mezőny második helyén állt. A két gárda októberben már találkozott egymással, akkor egy kiélezett szomszédvári csatában őrizte meg veretlenségét Mohácsi Árpád csapata.
A soros rangadót is a gyulai együttes kezdte jobban, taktikus játékával és kiváló védekezésével ötgólos előnnyel zárta az első félidőt. A térfélcsere után komoly párbaj alakult ki a két csapat között. A hazai keret nem hagyott nyugtot éllovas ellenfelének, amely pocsék periódust futott, az utolsó tizenöt percben csupán egyetlen gólt szerzett. A gyulai gárda azonban megkapta az esélyt a győzelemre, ám a lefújás előtti ziccert nem sikerült értékesítenie, így pontot hagyott a megyeszékhelyen.
A Gyulai SE csapata továbbra is veretlenül áll a tabella élén, a következő fordulóban a jó erőket képviselő Marostő SE ellen lép pályára.