Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Polgári és büntetőjogi felelősség az egészségügyi gyakorlatban címmel rendezték meg a hatodik orvos-jogász konferenciát november 16-án a Gyulai Törvényszéken.
A megjelenteket elsőként Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke köszöntötte, aki úgy fogalmazott, hogy a rendezvény kuriózum, egyben tradíció, a korábbi alkalmak során pedig egy hasznos, gyümölcsöző párbeszéd kezdődött el az orvos és jogász társadalom között.
Kiemelte: a két hivatás számos ponton találkozik: az orvosok igazságügyi szakértőként kapcsolódnak az igazságszolgáltatáshoz, segítik az ítélkezési tevékenységet, a másik oldalról pedig, az orvosi tevékenységgel együtt járó hatalmas felelősségnek számos büntető- és polgárjogi vetülete adódhat.
Mint mondta, az ezeken a területeken szerzett ismeretek megosztásának, és az esetlegesen eltérő álláspontok megismerésének kiemelkedő jelentősége van.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Bártfai György, a Szegedi Tudományegyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikájának orvosa, a konferencia létrehozója aláhúzta: közel egy évtizeddel ezelőtt az országban elsőként rendeztek ehhez hasonló kongresszust, amelyből aztán hagyományt teremtettek. Az eddigi alkalmakon kiváló szakemberek tartottak előadásokat, rendeztek vitákat a témában.
Elmondása szerint a rendezvény két alappillére a Gyulai Törvényszék és az SZTE szülészeti és nőgyógyászati klinikája, valamint tanszéke.
Németh Gábor, az SZTE szülészeti és nőgyógyászati klinikájának igazgatója, tanszékvezető tanár köszönetet mondott Bártfai Györgynek, amiért megálmodta a konferenciát, Bagdi Árpád Gyulának, hogy közreműködnek a szervezésben.
Hangsúlyozta: a rendezvény célja, hogy tanuljanak egymástól, a bemutatott esetekből.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Köszöntőt mondott Görgényi Ernő polgármester, aki kifejtette: ilyen konferenciákat jellemzően turisztikai központokban, egyetemi városokban vagy olyan településeken, ahol van törvényszék, vármegyei kórház és főügyészség, Gyulára pedig mindez igaz, hiszen a fürdőváros nem vármegyeszékhely – pedig 500 éven keresztül az volt –, de ezek az intézmények itt találhatók meg, valamint egyetemi kar is működik.
Becsei László, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa kiemelte: a konferencia egyik célja, hogy a résztvevők minél kevesebbet találkozzanak a tárgyalóteremben, közös nyelvet beszéljenek, hatékonyan tudják értelmezni és alkalmazni a jogszabályokat.
A köszöntők után az előadásokkal folytatódott a konferencia.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba