A szolgálatot ellátó állomány összesen 140 személyt fogott el, közülük 25 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 59 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 219 embert állítottak elő, köztük 82 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 15 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 88 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 7 súlyos és 21 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 31 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből három halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 ember vesztette életét, 7 súlyos és 21 könnyű sérüléssel végződött.