Fotó: Gyulai Amazonok
Gyulai Amazonok: Szűcs Beatrix, Mészáros Viktória (Mezei Virág), Hack Fanni, Lovas Laura, Kajári Gabriella, Molnár Ágnes, Nagy Katalin (Czirók Gréta), Kurai Nikolett, Molnár Kitti, Komlósi Anna (szappanos Katalin), Pintye Vivien. Csere: Kovács Viktória és Kurta Alma. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.
A két csapat ellenkező előjelekkel érkezett a találkozóra. A gyulai gárda az előző fordulóban hazai pályán kapott ki egri riválisától, míg a hatvani együttes magabiztosan lépett át salgótarjáni ellenfelén.
A Gyulai Amazonok közösségi oldalán azt írták, a brusztos, kemény, hajtós mérkőzésen inkább a vendégcsapat játéka dominált, a hazai gárda inkább kontrából próbálta meg veszélyeztetni az ellenfél kapuját.
A 40. percben Komlósi Anna megtörte a gólcsendet, egy szöglet utáni kavarodást követően okosan helyezte a hosszú felsőbe a labdát. A második félidőben – az elsőhöz hasonlóan – inkább mezőnymunka folyt a pályán, egy-egy helyzet adódott mindkét oldalon. A gyulai csapatnak a találkozó végéig sikerült szervezett védekezéssel és jó labdakihozatalokkal megtartania az előnyt.
A Gyulai Amazonok NB II.-es csapata a tabella ötödik helyén várhatja folytatást, legközelebb hazai pályán fogadja a Lőrinc Kitartás SE együttesét.
– Helyenként szép játékkal, teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Ez a három pont nagyon értékes lesz ebben a szezonban, bízom benne, hogy sikerül ezt a tendenciát folytatnunk. Külön szeretném kiemelni a védelem munkáját, rendkívül okosan és szervezetten tudtunk építkezni ezen a találkozón – értékelt Molnár Zoltánné vezetőedző.