Fotó: Gyulai Amazonok
Az U16-os női labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a BVSC-Zugló együttesét látta vendégül szeptember 26-án. A fürdővárosi gárda nagyarányú győzelemmel folytatta remek sorozatát.
Gyulai Amazonok: Sebestyén Renáta, Kelemen Klarissza, Puskás Adél, Papp Fanni, Zalai Bíborka (Hartmann Dóra), Krisán Jázmin, Veres Doren, Kis Barbara Pénzes-Makkai Kinga), Freiberger Stella, Szelei Csenge, Halász Alexa. Edző: Krisán József.
A gyulai együttes szegedi és tiszakécskei riválisát is két vállra tudta fektetni, így a tabella negyedik helyéről várhatta fővárosi ellenfelét. A zuglói keret két vereség után érkezett a Viharsarokba, így nem számíthatott túl sok jóra soros ellenfelétől.
A hazai gárda ennek megfelelően kezdte a találkozót, Kelemen Klarissza már a 3. minutumban betalált ellenfele kapujába. A folytatásban is a gyulai csapat akarata érvényesült, Kis Barbara duplája révén a 8. percben már háromgólos volt a hazai előny.
– Ugyan a vendégek egy kontra után szépíteni tudtak, lányaink futószalagon gyártották a helyzeteket, melyekből a félidőig még ötöt tudtunk értékesíteni. Ezen a napon Veres Doren hat találatig jutott, aki gólerős játékával vezére volt csapatának, a második játékrészben pedig Szelei Csenge mellett Freiberger Stella is gólt jegyzett, Kis Barbara pedig triplázott. A mérkőzést Kelemen Klarissza újabb gólja zárta, beállítva a 13-1-es győzelmet a javunkra – olvasható az egyesület közösségi oldalán.
Gyulai gólok: Veres Doren (6), Kis Barbara (3), Kelemen Klarissza (2), Szelei Csenge és Freiberger Stella.
A Gyulai Amazonok U16-os csapata a folytatásban a Soroksár SC vendégeként lép pályára október 7-én.