A Bácsalmás PVSE vereséggel kezdte a szezont, hazai pályán kapott ki a jelenlegi második helyen álló Sun Cégcsoport FKSE-Algyőtől, ám a következő fordulóban magabiztosan nyert a mezőtúri arénában.
Zöldi-Tóth Katalin előzetesen elmondta, nem számít könnyű mérkőzésre, de csapata jó játékkal várja a szurkolókat a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokba.
– A hétvégén igazi erőfelmérő lesz. Bízom benne, hogy hazai pályán tudunk egy igazán jó játékkal előrukkolni. Várunk mindenkit a tornacsarnokba – tette hozzá a gyulai vezetőedző.
A CZ-gyulasport NKft. NB II.-es csapata 18 órakor találkozik ellenfelével. A felnőttgárdák csatája előtt a fürdővárosi egyesület ifjúsági kerete a Békéscsabai DSK együttesét látja vendégül 15 óra 30 perckor.