újszászi ilona, alt norbert és hankó ferenc
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Ötödik alkalommal rendeznek japán napot szeptember 9-én Gyulán – tájékoztatta lapunkat Alt Norbert alpolgármester, Hankó Ferenc, a szervező MAPON Gyulai Magyar–Japán Kulturális Egyesület elnöke és Újszászi Ilona, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati igazgatóságának munkatársa.
Alt Norbert elmondta, az idei kulturális nap alcíme „Hirosima”, amelyről valószínűleg mindenki az 1945. augusztus 6-i események jutnak eszébe, amikor az amerikai haderő atombombát dobott a városra.
Kiemelte: a témával a szomszédos Ukrajnában zajló háborúra, valamint a béke fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet.
Hozzátette: idén először partnerséget vállalt a szervezésben a Szegedi Tudományegyetem is.
Hankó Ferenc aláhúzta: nemrégiben megkereste őt Kovács Emese kulturális attasé, a tokiói magyar nagykövetség munkatársa, látogatást tett a fürdővárosban is, megismerkedett Görgényi Ernő polgármesterrel is, majd döntés született arról, hogy a gyulai japán nap mintájára 2024-ben magyar napot rendeznek Tokióban „Gyula” alcímmel.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Az egyesület elnöke kifejtette: a szeptember 9-i rendezvényt a fürdővárosi polgármester és Otaka Masato, Japán magyarországi nagykövete nyitják meg, majd egész nap kulturális programokkal, előadásokkal, zenés bemutatókkal várják az érdeklődőket, akik vásárolhatnak japán termékeket, kóstolhatnak japán ételeket és italokat is.
Újszászi Ilona hangsúlyozta: a kulturális napon bemutatják Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus Japánhoz köthető munkásságát és díjait, a róla megjelent könyveket, valamint több Szegeden tanuló japán diákot is elhoznak a rendezvényre.