A fotó a tavalyi eseményen készült
Fotó: Erkel Ferenc NKft.
Idén is pünkösdi királyt választanak május 29-én, pünkösdhétfőn a gyulai várban, a megmérettetésre bárki jelentkezhet – tudta meg lapunk Fekete-Dombi Ildikótól, a várat is működtető Erkel Ferenc NKft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatójától.
Kifejtette: a pünkösdikirály-választás a mai látogatóknak szóló látványosság, amely a korabeli használati eszközök révén megidézi a 16. századi végvári életet.
Elmondta: a bajvívást egy elhajított koszorú szablyával való felszúrása jeleníti meg, a riadójelzést követő készülődést a szakállaspuskával való futás, a sérült bajtársak kimenekítését pedig a cipelés. Emellett az íjászat is a feladatok között szerepel majd.
Nemcsak a vetélkedés, hanem a nyeremény is emlékeztet az egykori játékra: a legügyesebb játékos egyhordónyi, vagyis hatvan korsó sörre lesz a vendége a vár melletti Rondella Terasznak – tájékoztatott az ügyvezető.
Fekete-Dombi Ildikó emlékeztetett: 2020-ban a Kerecsényi László Íjász Egyesület tagjai között rendeztek vetélkedést pünkösdhétfőn a várban, a mostani formában pedig tavaly szervezték meg először a pünkösdikirály-választást a hagyományőrző civil közösség közreműködésével.
A gyulai vár pünkösdikirály-választása hétfőn 11 órakor kezdődik. A szurkolók és érdeklődők várbelépővel tekinthetik meg a látványosságot, a versenyzőknek a belépés díjtalan.