Fotó: police.hu
Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki április 15-én ittasan kiabált és rongált egy gyulai lottózóban, majd másnap szintén ittasan, a tulajdonosok engedélye nélkül elvitt két autót, és mindkettővel baleset okozott – közölte a police.hu.
A 37 éves gyulai férfi vásárolni szeretett volna a lottózóban, de az eladó ittassága miatt nem szolgálta ki. Ekkor ordibálni kezdett, és ököllel ráütött a pult védőplexijére, ami összetört, és a szilánkok megsebesítették őt és a pultost is. Az eladó ekkor segítséget akart hívni a mobiltelefonján, de a férfi kikapta a kezéből a készüléket, és összetörte, majd kiment a lottózóból.
Másnap Gyuláról, a Ferencesek teréről elvitt egy kocsit, amiben a tulajdonosa benne hagyta az indítókulcsot. Az autóval Sarkadra hajtott, hogy eladja azt. Az üzlet megkötése után a férfi nem szállt ki a kocsiból, ezért az ismerőse, aki az autót megvette, a lehúzott ablakon át behajolt az utastérbe, hogy beszéljen vele. A férfi ekkor gázt adott, és elsodorta az autó mellett álló férfit, majd nekiment egy közelben parkoló személygépkocsinak. A férfi továbbhajtott, majd pár méterrel odébb ismét nekiütközött egy álló autónak. Ezután sem állt meg, hanem elindult a Gyár utca irányába, ahol a kocsival letért az útról, árokba hajtott, majd nekiment egy bejáró betonszegélyének. A kocsi összetört, a 37 éves férfi kiszállt belőle, és gyalog indult tovább. Pár perccel később az egyik sarkadi parkolóban ismét talált egy olyan személyautót, amiben benne volt a kulcs. Elindult vele, de ezúttal sem jutott messzire. A Sarkad és Gyula közötti úton letért az útról, megcsúszott, és az úttestre visszasodródva nekiment egy vele azonos irányba közlekedő autónak. A kocsi végül az árokban az oldalára borulva állt meg. A balesetben a férfi könnyebben megsérült, a másik kocsiban anyagi kár keletkezett. A mentők a férfit kórházba szállították, ahol ellátták, és vért vettek tőle.
Vizsgálják, hogy a férfi – akinek vezető engedélye nincs, mert a rendőrség korábban eltiltotta a járművezetéstől – az alkohol mellett fogyasztott-e tiltott bódító hatású szert. A Gyulai Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, lopás vétség, járművezetés ittas állapotban vétség, közúti veszélyeztetés, járművezetés az eltiltás hatálya alatt és garázdaság vétség indított ellene eljárást.