Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Terhes élettársát bántalmazta egy gyulai férfi

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • GYH • HÍREK • 2023. március 20. 09:52
Terhes élettársát bántalmazta egy gyulai férfi
Garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emeltek vádat ellene

Garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat, és elzárás büntetés kiszabására tett indítványt a Gyulai Járási Ügyészség egy 37 éves, büntetett előéletű gyulai férfival szemben, aki terhes élettársát bántalmazta.

A Békés Vármegyei Főügyészség közleményében azt írta: a terhelt és a sértett nő korábban négy évig voltak élettársak, 2022 júniusáig.

A sértett tavaly júliusban a szüleihez utazott Gyulára, ahol az utcán véletlenül összetalálkozott volt élettársával. A férfi felhívta a lakására, hogy beszéljenek a születendő közös gyermekükről. A terhelt ötezer forintot kért kölcsön a sértettől, aki nem akart neki pénzt adni, és nézeteltérésük alakult ki a gyermekkel kapcsolatban is.

A férfi a sértett kérésére taxit hívott, majd miközben a nő az autóra várt az utcán, pofon vágta, ököllel arcon ütötte, szidalmazta, és több alkalommal ököllel megütötte a hasán és a combján. Az időközben a helyszínre érkezett taxis a történteket észlelve megállás nélkül továbbhajtott.

A terhelt ezt követően ismét pénzt kért kölcsön a sértettől, aki azt mondta neki, hogy a házban, az emeleten a párna alatt van pénz. Ekkor a férfi távozott a helyszínről, a sértett pedig egy nyilvános telefonfülkéből segítséget hívott.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)