5 évvel ezelőtt, 2018. február 22-én hivatalosan bemutatták a Gyulai Koramentorházat. Az intézmény az Erkel Ferenc Művelődési Központban kapott helyet. A Korábban Érkeztem Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány szervezésében valósult meg a „Mentorházak és mentorhálózat kialakítása koraszülöttek és családjaik számára a dél-alföldi régióban” nevű EFOP-projekt a gyulai Vigadóban. Ez a kezdeményezés egyedülálló volt az országban. Ebben a pályázatban Gyula város Kecskemét és Szeged mellett szerepelt kiemelt helyszínként. A tevékenységük kísérleti jellegű, hisz Magyarországon még nem volt ilyen. Az európai uniós forrásból finanszírozott kezdeményezés célja, hogy szolgáltatásaikkal támogassák a koraszülött gyermekek családját. A Koramentorház szakemberei például nem csupán gyógytorna foglalkozást tartanak a babáknak, hanem megtanítják szüleiknek azokat a gyakorlatokat, amelyekkel otthonukban is fejleszthetik gyermekeiket. Ezen felül számos támogató szolgáltatás nyújtanak a gyermekek 6 éves koráig, a gyermekpszichológiai ellátáson keresztül a különböző mozgásos foglalkozásokig. Legfontosabb feladatuk, hogy a koraszülött gyermekek egész családjának segítsenek. Fő profiljuk: fejleszteni a szülők kompetenciáját. A helyi mentorház első vezetője Krisztován Anikó.
Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt mutatták be a Gyulai Koramentorházat
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt mutatták be a Gyulai Koramentorházat
Évforduló