Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Esőre is számíthatunk pénteken

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2023. február 23. 17:30
Esőre is számíthatunk pénteken
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

Csütörtökön estig többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, keleten még kevesebb felhőzettel. Este, éjszaka már ott is megvastagszik a felhőzet, és az éjszaka során gyenge csapadéksáv vonul kelet felé, így összességében több helyen is lehet kisebb eső. Hajnalra a Dunántúlon csökken a felhőzet, ott azonban foltokban köd vagy rétegfelhőzet képződhet.

Pénteken az ország nyugati kétharmadán a közepesen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számítani lehet, az északkeleti, keleti tájakon azonban késő délutánig még sok lesz a felhő. A gyenge eső kora délutánra a keleti határvidéken is megszűnik, ezt követően kevés helyen zápor, az Észak-Dunántúlon és Baranyában esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Pénteken a délnyugatira forduló szél élénk, elsősorban a Dél-Dunántúlon és az Alföld délkeleti részein erős lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul, a keleti tájakon lehet gyenge fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 11 és 17 fok között valószínű, de Borsodban és Szabolcsban több fokkal hűvösebb is lehet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)