Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Remekül teljesítettek a Gyulai Amazonok korosztályos csapatai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. december 15. 15:00
Remekül teljesítettek a Gyulai Amazonok korosztályos csapatai
A fürdővárosi klub U14-es és U16-os együttese is a második helyen zárta az őszi szezont

az nb Ii.-es csapat

Fotó: Gyulai Amazonok

Véget értek a női labdarúgó-bajnokság őszi szezonja, a több korosztályban is érdekelt Gyulai Amazonok csapata minden együttese kiválóan teljesített. A gyulai egyesület az U7-es csapattól egészen az NB II.-es felnőtt gárdáig képviseltette magát a pontvadászatokban.

Ahogy azt Molnár Zoltánné vezetőedző elmondta, az egyesület minden korosztályban remekül teljesített a 2022/2023-as őszi szezonban. Hozzátette, a klub a Bozsik-programban szereplő fiatalok mellett három korcsoportos bajnoki kiírásban is indított csapatot, majd két együttes a futsalbajnokságban is megméretteti magát.

Az U7-es és U9-es csapatokban összesen 28 fő igazolt játékos van, ennek köszönhetően a 12-14 fős U7-es korosztályban három csapattal vettek részt hétről hétre a Bozsik-program eseményein. Az U9-es korosztály két csapattal képviselte magát, emellett az U11-es lányok is rengeteget fejlődtek az elmúlt időszakban. A csapatok edzői, Béres Edit, Muszka Attila és Mezei Virág mellett Győri Zita, akik hétről hétre változatos, élvezetes foglalkozásokat tartottak a fiatalok számára.

– Az őszi szezonban a gyerekek edzéslátogatottsága, meccsekhez való hozzáállasa kiemelkedő volt. Többen vannak, akik egyetlen edzést sem hagytak ki. Fejlődésük is szemmel látható. Az elmúlt hónapokban érkeztek a csapathoz új játékosok, akik szintén nagyon szépen becsatlakoztak az edzésekbe, és a beilleszkedéssel sem volt gondjuk. Bízom benne, hogy ez a lelkesedés a gyerekek és szüleik részéről is is megmarad, mi edzők pedig igyekszünk ehhez minden segítséget, támogatást megadni – értékelt Béres Edit, utánpótlás edző

A vezetőedző kiemelte, az U14-es korosztály a délkeleti-csoportban összesen 12 mérkőzést – a klubnál idén a legtöbbet – játszott le, amelyből 10 alkalommal is győztesen hagyták el a pályát. Az akadémiákat, női kiemelt képzési központokat maguk mögé utasító együttes előtt a Vasas Akadémia telel az első helyen, így a gyulai lányok a 2. helyről várhatják a folytatást.

Eredményeik között több gólos győzelem is szerepel, az őszi időszakban mindössze egy vereséget tudhatnak maguk mögött a még veretlen Vasas ellen. Az egy idegenbeli döntetlent a Szolnoki MÁV otthonában érték el, emellett gólarányuk is imponáló: 80 rúgott gól mellett mindössze 14 kapott gól szerepel a tabellán, a góllövő lista 5. helyén Kis Barbara 20, a 7. helyen Nagy Csenge és Veres Doren szerepel 17-17 találattal.

–  Sok új lány remekül csatlakozott hozzánk, nekik és nekem is új helyzet volt ez, első évem edzőként. Örülök, hogy ilyen csapattal dolgozhatok. Bízom abban, hogy ugyanilyen jó tavaszi szezonnal fel fogunk érni a dobogóra – ismertette Győri Zita edző.

A gyulai egyesület U16-os együttese az elmúlt években bajnokként vagy 2. helyezettként zárta az bajnokságokat, így nagy célokkal vágott neki az idei évnek is. A haloványabb kezdés után fokozatosan épült és szokott össze a csapat, így az 5. helyről várják a keleti-csoport nagypályás bajnokságában a tavaszi rajtot. A lányok előtt a Nyíregyháza, az Eger, a Kecskemét és az Astra végzett, de érdekesség, és mutatja a bajnokság kiegyenlítettségét, hogy mindössze 5 pontra vannak az 1. helytől.

A lányok mérlege: 8 mérkőzés, 5 győzelem 1 döntetlen és 2 vereség, 36 rúgott és 16 kapott gól. A házi gólkirálynő 11 góllal Pribék Andrea, mögött Nagy Katalin 9 gólos, mindketten a felnőtt NBII-es csapat alapemberei is.

– Az új igazolások és fiatalabb lányok beilleszkedése rendkívül gördülékenyen ment, emellett taktikailag is sokat léptünk előre. Nagyon örülök, hogy erősebb bajnokságban veszünk részt, hiszen ez szolgálja igazán fejlődésünket. Bízom benne, hogy egy remek tavaszt produkálva fel fogunk tudni érni a dobogóra – értékelt Molnár Ágnes, a csapat edzője.

A Gyulai Amazonok felnőtt NB II.-es gárdája nem tudott jó eredményekkel indítani, átalakult és megfiatalított csapatuk azonban október elejétől javuló játékot produkált. Új lányok is csatlakoztak idő közben az együtteshez, akik nagy erősségei lehetnek a felnőtt csapatnak. A 6. helyen telel Molnár Zoltánné csapata, 10 pontot szerezve megközelíthető helynek tűnhet a 4-5. hely is. A legjobb mérkőzést egyértelműen hazai pályán az utolsó, bajnokesélyes Soroksár ellen vívta a csapat, ahol megmutatta, hogy van tartása a jóval esélyesebb ellenfelekkel szemben is. A gyulai csapat az egyik legfiatalabb együttes a mezőnyben, ami pedig kiemelendő, hogy három 2007-es születésű lány mellett (Pribék Andrea, Nagy Katalin, Mészáros Viktória) Sovány Dorina a maga 16 évével is alapembernek számít, mely a keleti-csoportban egyedülállónak számít.

– Az ősz folyamán bravúr győzelemnek számított hazai pályán a Kazincbarcika elleni 4-1-es siker, de idegenben az 5-5-ös döntetlen a Honvéd ellen csalódásnak számított a lányok részéről. Sokat tudtunk fejlődni, az edzéseken 13-16 fő vesz részt szinte minden alkalommal, így nem panaszkodom a belefektetett munkába. Télen átállunk a futsal bajnokságra és felkészülésre, de a márciusban rajtoló nagypályás bajnokságra már február közepétől készülni fogunk. Nem igazán lesz szünetünk, január 2-án már edzésbe is állunk, emellett december 16-ig szintén tréningezünk. Jó alanyokkal dolgozhatok, mindenki motivált, ahogy én is – értékelte az együttest Molnár Zoltánné.

A fürdővárosi egyesület futsalcsapatai számára még egy forduló van hátra a bajnoki pihenői. A gyulai NB Ii.-es futsalcsapat a tabella első helyéről várhaja a folytatást, míg az U15-ös gárda a mezőny ezüstérmes helyéről utazik riválisához. A felnőttcsapat a Magyar Kupában is érdekelt, hiszen kiváló játékkal ejtette ki NB I.-es újpesti riválisát.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)