Fotó: facebook.com/gorgenyierno
Az operaházi évadnyitóhoz kapcsolódva immár egy évtizedes hagyomány, hogy az Operaház főigazgatójával megkoszorúzzuk Erkel Ferenc szobrát az épület Andrássy úti homlokzatán – írta közösségi oldalán a polgármester, aki az Operaházban Vidnyánszky Attila rendezésében tekintette meg a Bánk bánt.
Görgényi Ernő kifejtette, „10 éve történt, hogy Ókovács Szilveszter személyében első alkalommal látogatott el a Magyar Állami Operaház főigazgatója Erkel Ferenc szülőházába. Ez a szimbolikus gesztus azóta számtalan kulturális cselekvéssé formálódott, így a Hunyadi László és a Bánk bán is új rendezésekben került bemutatásra. Több Erkel-operát is kiadott CD-n az intézmény”.
Mint írta, 10 éve kezdeményezte Ókovács Szilveszter azt, hogy az évadnyitóhoz kapcsolódva az intézmény főigazgatója és a szülőváros polgármestere együtt koszorúzzák meg Erkel szobrát az Operaház Andrássy úti homlokzatán.
Fotó: Gyulai Hírlap – facebook.com/gorgenyierno
10 éve indult útjára a Határtalan Opera elnevezésű program, melynek keretében a koszorúzást követően a Kárpát-medence egész területéről lát vendégül határon túli magyar családokat a Magyar Állami Operaház.
Erkel Ferenc életműve a nemzeti összetartozást meghatározó kultúránk egyik meghatározó értéke – vélekedett Görgényi Ernő.