Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt országos sírásó versenyt rendeztek a városban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2022. szeptember 23. 12:00
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt országos sírásó versenyt rendeztek a városban
Évforduló

5 évvel ezelőtt, 2017. szeptember 2-án a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete (=MTFE) és a helyi temetkezési vállalat szervezte meg Gyulán a II. Országos Sírásó Versenyt. A versenyt minden évben más városban tartják meg. A szokatlan megmérettetés Gyulán az református ótemetőben zajlott. A verseny célja, hogy az ebben a munkakörben dolgozók megkapják azt a megbecsülést és tiszteletet, amelyet megérdemelnek. A versenyre tizenegy kétfős csapat jelentkezett, többek között Békéscsabáról, Tótkomlósról és Ceglédről is érkeztek szakemberek. A versenyzőket egy háromtagú zsűri figyelte munka közben, amelynek elnöke Dorogi János volt, a két másik tag pedig Kiskós Ferenc, a Szombathelyi Temetkezési Vállalt igazgatója, valamint Kardos László kegyeleti szakértő voltak. A csapatok feladata egy 200 cm hosszú, 80 cm széles és 160 cm mély sírgödör kiásása volt, amelybe egy erre a célra készült mérőkalodát kellett leengedni az ásás végeztével. A munka során a gyorsaság volt a másik tényező, valamint a kiásott sírt vissza is kellett hantolni. A szervezők az első három helyezettet díjazták, valamint kiosztottak két különdíjat is, így a verseny végére kialakult sorrend szerint a hódmezővásárhelyi Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. szerezte meg az első helyet, a nyíregyházi Nyírásók lett a második, a dobogó alsó fokára pedig a békéscsabai Csabai Temetkezés állhatott fel. A hantolásért járó különdíjat ugyancsak a Csabai Temetkezés kapta, az esztétikumért kiosztott díjat pedig a Hírös Temetkezési Kft.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)