Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt adták át az Erkel Ferenc gimnázium felújított kollégiumát
Évforduló
5 évvel ezelőtt, 2017. szeptember 3-án ünnepélyes keretek között adták át az Erkel Ferenc gimnázium felújított kollégiumát. Az épületet több mint 135 millió forint pályázati pénzből korszerűsítették. A beruházás kiterjedt a nyílászárók cseréjére, a lapostető hő- és vízszigetelésére, a homlokzat hőszigetelésére, valamint a napelemes rendszer kialakítására. Az ünnepségen Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, valamint Vantara Gyula országgyűlési képviselő, Békés megye fejlesztési biztosa köszöntötték a jelenlévőket és vágta át a szalagot. Az átadóünnepségen okleveleket vehettek át a kivitelezésben, tervezésben, a pályázat megírásában dolgozók.