Az erdészeti, kerti és építőipari kisgépek, illetve a kéziszerszámok széles kínálata várja a vevőket a Sarkadi út 52. szám alatt található Gyulai Kisgép Centerben. A szervizeléssel is foglalkozó üzletben mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb kategóriájú és árfekvésű terméket, otthoni és profi felhasználásra egyaránt.
A boltban elsősorban a cseh Hecht és a svéd Husqvarna kiváló termékeit forgalmazzák, de a jól ismert Fiskars kerti eszközei és az Extol kéziszerszámai is kaphatók – ismertették a tulajdonosok. A Husqvarna 130-as láncfűrész most 88 190 forintos áron vásárolható meg a boltban – tették hozzá.
– A Husqvarnát nem kell bemutatni senkinek, minőségi termékeivel már letette névjegyét a világban. Gépei inkább professzionális felhasználásra valók, de az otthoni kerti munkálatokhoz is gyártanak eszközöket – fejtette ki Gurzó Attila, az üzlet egyik tulajdonosa. Hozzátette: üzletükben mindkét kategória képviselteti magát.
A boltvezető elmondta: továbbra is céljaik között szerepel, hogy a már meglévő helyi cégekkel és a környező települések önkormányzataival való együttműködés mellett további partneri viszonyokat alakítsanak ki, és ha arra igény van rá, pályázatokhoz is beszerzik a szükséges gépeket, eszközöket.
Aláhúzta: náluk mindenki megtalálhatja a számára megfelelő kategóriájú gépet, szerszámot és kiegészítőt, a vevők kedvező árú, jó minőségű, megbízható termékek között válogathatnak a Gyulai Kisgép Centerben.
Gyulán, a Sarkadi út 52. szám alatt található üzletben hétfőtől péntekig 8-tól 17 óráig, szombaton 8 és 12 óra között várják a vevőket. Bővebb információ a 06-66/219-630-as telefonszámon, a kisgepcenterkft@gmail.com e-mail-címen és a gyulaikisgepcenter Facebook-oldalon kérhető.