Különleges eseményt készültünk megtekinteni nemrégiben este a Gyulai Várszínház kamaratermében. Ezúttal két műfaj elismert mestere, Borlai Gergő dobművész és Ladányi Andrea táncos-koreográfus lépett színpadra.
Ezt megelőzően kiállítás nyílt Mesélő Biblia címen. A karácsonyig megtekinthető tárlaton Kállai Nagy Krisztina grafikusművész gyermekbibliai könyvillusztrációi kerülnek bemutatásra. Az eseményt Jakab Béla evangélikus lelkész nyitotta meg, aki többek között a gyermekbibliák fontosságáról beszélt, továbbá a bemutatott grafikák példás komplexitásáról, amelyekben egyszerre jelen vannak a gyermeki gondolatok, a teológia és a humor. Később rendhagyó módon az alkotó is megszólalt, aki elmondta, hogy képei eredendően egy angol kiadású gyermekbiblia illusztrálására készültek, amelynek gyermek közelisége azonnal megihlette őt.
Ezután közvetlenül a „BL” (Borlai – Ladányi) produkciót nézhettük meg a színpadon. A számos díjat magának tudó (Debreceni Fesztivál – közönségdíj, Az év legjobb táncelőadása 2009., stb.) zenés darabot két virtuóz művész adta elő. Őszinte kíváncsisággal vártam a dobost és a táncost a deszkákra.
Borlai Gergő dobos és ütőhangszeres munkáját rengeteg zenekarban fedezhetjük fel. Többek között közreműködött a Grencsó Kollektívában, a Babos Band-ben, a Kaltenecker Trióban, a László Attila Kvintettben. Játszott már Charlie-val, Presserrel, Jamie Winchester-rel és számtalan felvételen szerepel játéka. Hazánk egyik legtehetségesebb dobosát (aki basszusgitározik, zongorázik és zeneszerző, zenei producer is) már többször választották az év dobosának, kapott már Arany Dobverő-díjat és 2004-ben az „Előadóművészi jutalom a kortárs magyar zeneművek bemutatása terén kifejtett kiemelkedő tevékenységért” díjat is. Technikájának jellemzői a végleteket is bejáró dinamizmus, az olykor teljes csendig halkuló, elképesztően gyors pergetések/cinjáték és a látványos előadásmód.
Ladányi Andrea táncosnő és koreográfus az Állami Balettintézetben kezdte pályafutását, majd kanadai és egyesült államokbeli tanulmányai révén tovább szélesedett tánctudása. Így a klasszikus baletton kívül a különböző modern táncok technikáit is elsajátította. Dolgozott már a helsinki operaházban, mozgástervezőként amerikai filmekben. Rendezett, táncolt hazai színházi produkciókban és színészként alkotott filmekben is (Sorstalanság, Jézus az ember fia, stb.). Széleskörű tanulmányai, szakmai érdeklődése és színes munkássága folytán stílusa egyedi, eklektikus és letisztult.
Közös produkciójuk platformja egy sötétített plexivel félig eltakart színpad, ahol különböző magasságú emelvények közepén dobarzenálok csillogtak. A kezdeti sötétséggel tetézett teljes csend a várakozást még tovább feszítette. A megszólaló dobok és lábak dialógusa hol a folyamatosan erősödő dinamikával, hol ágyúdörgésszerű robajokkal törte meg a némaságot. A két művész játékát a lábujjhegyen járó dobseprű-technika finomságának és a dobogó keményfa dobütők zúzásának váltakozása még távolabbi határokkal erősítette. A laikus fülnek talán időnként követhetetlen ütem- és mozgásvariációk egyszer egymással felváltott csevegést, máskor egymással harmonizáló vetélkedést hallattak. Néha erős koncentráció kellett ahhoz, hogy füleim és szemeim által hallottakat/látottakat összehangoljam, amikor egyszer-egyszer felborult a rend, és a néha gépies, néha viszont nagyon is emberi női testet véltem dobolni és úgy tűnt, a dobos szinkronizálta alá a „látványhangot”. Ennek a szándékos zavarnak méltó látványa volt, amint Andrea lassan eggyé vált Gergő dobjával. Mikor már az összes dobtest, káva, állvány és cin hangjával telítődtünk, egy furcsa effektcintányérokból álló improvizációval frissítették fel füleinket. Nem számítottunk a színpadon történtek kivetítésére, amely hatásosan megjelent a szimmetrikusan mozgatott plexin és a fölöttük lévő plafonon is. Eközben a dobhang és az embertest néha-néha meg-megállva szilaj futamokba kezdett. A kompozíció utolsó része fantasztikus látványossággal kápráztatott. A dobfelszerelés mögött gubbasztó táncos mögé beülő dobművész, partnernője karjait használva, fergeteges dobszólót játszatott kifejezéstelen tekintetű bábjával. A hipnotikus erő, mely mozgatta végül hirtelen felállt és mint testéből eltávozó lélek, letűnt a színtérről. Bár egyetlen mondat, sőt egy szó sem hangzott el, kettejük kommunikációja teljes volt és hiánytalan.
A bő háromnegyedórás, katartikus élmény után rövidke exkluzív beszélgetésnek lehettünk tanúi a kamaraterem előcsarnokában, ahol a szellemileg és fizikailag is láthatóan elfáradt két előadó szabadon válaszolgatott a kérdésekre. Többek között megismerhettük pályájukat, példaképeiket, irányadóikat és kettejük közös munkájának történetét. Mindketten elárulták, hogy azelőtt nem sokra értékelték a másik műfaját, mára azonban kettejük alkotása alatt megismerték és tisztelik e két, látszólag nem annyira összeillő művészeti ág csúcsait.
