A KÉPEN Az ALSÓ SOR, BALRÓL AZ ELSŐ
Forrás: gyulaanno.hu
105 évvel ezelőtt, 1917. augusztus 19-én született Sátoraljaújhelyen Szerdahelyi István, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatója, a város közéletének aktív résztvevője, Erkel-kutató. 1941–1969 között az Erkel Ferenc Gimnázium magyar–francia szakos tanára, később igazgatóhelyettese volt. 1969-ben bízták meg az Erkel Ferenc Múzeum vezetésével, amelyet haláláig, 1975-ig irányított. Az ő tevékenysége alatt volt a legerősebb az összekapcsolódás a múzeumi munka és a városi közművelődési események között. Vezetése alatt elkezdték a Kohán-hagyaték szakszerű számbavételét. Mogyoróssy-centenáriumot, Dürer-ünnepséget szervezett, megrendezte az új Erkel-emlékkiállítást az Erkel-házban. Különösen az Erkel-hagyományok és az Erkel-emlékek felkutatása, összegyűjtése, feldolgozása és múzeumi bemutatása terén ért el nagy eredményeket. Gyulán halt meg 1975. október 19-én.
A KÉPEN Az ALSÓ SOR, BALRÓL AZ ELSŐ
Forrás: gyulaanno.hu