Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 100 évvel ezelőtt született Fáry István

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2022. június 13. 12:00
Időutazás Gyulán – 100 évvel ezelőtt született Fáry István
Évforduló

100 évvel ezelőtt, 1922. június 30-án született Gyulán Fáry István (meghalt 1984-ben) matematikus, egyetemi tanár. Alap és középfokú tanulmányait szülőhelyén végezte el. 1940-ben lett a Budapesti Tudományegyetem hallgatója és az Eötvös József Collegium tagja. Magyarországi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen fejezte be, ahol 1947-ben doktorált. Majd Franciaországban a Sorbonne-on képezte tovább magát 1948-1955 között. Itt újabb doktori címet szerzett 1955-ben. Innen Kanadába ment, Montrealban kapott egyetemi állást. Majd néhány év múlva az USA-ba, Berkeley-be ment át. Itt lett egyetemi tanár 1962-ben. Kutatási területe a geometria és az algebrai topológia volt. A gráfelméletben a csomók elméletében ért el új eredményeket. Franciául és angolul publikált; a Fáry tétel és a Fáry-Milnor tétel viseli a nevét.

fáry istván

Forrás: wikimedia.org

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)