Idén is megrendezte diákönkormányzati napját június 13-án a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola. Idén rendhagyó módon nem a 8. évfolyamosok kampányprogramjával, hanem egy játékos délelőttel és az iskola újonnan elkészült szabadulószobájának kipróbálásával ünnepeltek a diákok.
Csontosné László Anikó intézményvezető lapunknak elmondta: a Dürer-nap minden évben a végzősökről szól. A rendezvényt idén táncbemutató indította, majd a nyolcadikosok játékos feladatokkal szórakoztatták a kisebbeket.
Hozzátette: újdonság volt idén, hogy az intézmény részt vett egy természettudományos témahéten, amelynek a víz állt a középpontjában. Ehhez kapcsolódóan az iskolában szabadulószobát alakítottak ki, amelyet a jövőben is használnának.
A szabadulószoba kipróbálása utána tombolasorsolással zárult a nyolcadikosok ünnepe.