Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nemzetközi tornán bizonyítottak a gyulai csapatok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. június 04. 10:30
Nemzetközi tornán bizonyítottak a gyulai csapatok
A Gyulasport NKft. U8-as és U10-es együttese a CFR 1907 Kupán lépett pályára

A Gyulasport NKft. U8-as és U10-es csapata a CFR 1907 Kupán vett részt május 29-én Kolozsváron. A meghívásos tornán mindkét korosztályban tizenhat gárda mérte össze tudását.

nemzetközi tornán lépett pályára az U10-es gyulai együttes 

Fotó: Gyulaisport Nkft.

Vass Lóránt, az U10-es csapat edzője elmondta, a tizenhat együttest négy darab négyes csoportba osztották, a csoportmérkőzések után pedig a helyezettek az azonos pozícióban végzett riválisokkal kerültek össze. Kiemelte: a fiataloknak a játékstílus mellett a körülményekkel is meg kellett barátkozniuk, hiszen egészen más környezetbe csöppentek bele.

– A torna egy kis kolozsvári csapat pályáján került lebonyolításra, ahol a gyerekek közelebbről is szembesülhettek azzal, hogy milyen az, amikor nem adott egy csapatnak minden, például edzőpálya, öltöző, mosdó. Volt is nagy csodálkozás – tette hozzá.

Az U10-es fürdővárosi együttes az első párharcokban még ismerkedett az eltérő felfogású ellenfelekkel, ám ahogy telt az idő, felvették a ritmust.

– Nagyon hasznos volt számunkra ez a torna mert szembesülhettünk egy másfajta stílussal és egy sokkal direktebb játékfelfogással, a nem a hátulról felépített labdabirtoklásra alapuló támadásokkal. Az első meccsen még kicsit nehézkesen alkalmazkodtunk, de ahogy jöttek a találkozók, úgy egyre jobban belerázódtak a fiúk és nem riadtak meg a kemény párharcoktól sem. Nagy büszkeség volt számomra, hogy ezek ellenére sem változtattunk a felfogásunkon és a stílusunkon sem. Nagyon szépen, hátulról építkezve támadtunk és elől magasan letámadva védekeztünk – értékelte a tornát Vass Lóránt.

Az U10-es csapat eredményei: Gyulasport NKft.–Luceafarul Cluj, Gyulasport NKft.–Evolution Cluj 0-2, Gyulasport NKft.–Akdemika Targu Mures 1-0, Gyulasport NKft.–SCM Zalau 8-1, Gyulasport NKft.–Sporting Cluj 0-1és Gyulasport NKft.–Juniorul Cluj 7-1.

A csapat tagjai: Tripon Dávid, Rokszin Dániel, Sinka Zoltán, Ruzsa Balázs, Resetár Szilárd, Hidvégi Zoltán, Bereczki Igor, Oravecz Brúnó.

A Gyulasport Nkft. U8-as csapata

Fotó: Gyulasport NKft.

A Zsurzs Péter és Kajári János vezette U8-as együttes sem maradt le idősebb csapatától, rögtön győzelemmel indította a tornát. A korosztályos gárda a továbbiakban is szoros találkozókat vívott riválisaival, amelyek kiválóan szolgálták a fiatal együttes fejlődését.

– A mérkőzések intenzitása a magyarországi élcsapatok elleni mérkőzéseinket idézte, csapatunk nagyon bátran és fegyelmezetten játszott az összes meccsen. A játékosok korukat meghazudtoló fegyelmezettséggel és türelemmel játszották le mind a hét mérkőzést. Kezdeményező és támadó játékfelfogásunk a meccsek végeredményeiben is megmutatkozott. A román csapatok játékstílusa, alapelvei a mienktől igencsak távol áll. Minden szakmaiságot, filozófiát nélkülözött, mindegy milyen eszközökkel érték el a gólt, a felépített, tudatos játéknak nyoma sem látszódott. Összességében nagyon hasznos napot zártunk, jó volt látni, hogy a gyerekek idegen országban, minden szempontból nehezített körülmények között is bátrak voltak, senkitől nem ijedtek meg – értékelt Zsurzs Péter.

Az U8-as gárda eredményei: Gyulasport–Sporting Cluj 2-0, Gyulasport NKft.–ACS Sangeorz 0-2, Gyulasport NKft.–Viitorul Zalau 7-0, Gyulasport NKft.–Academia U. Luceafarul 1-1, Gyulasport NKft.–Kinder Targu Mures 2-1, Gyulasport NKft.–Sporting Cluj Negru 3-0 és Gyulasport NKft.–Academia Luceafarul Negru 3-1.

Az U8-as csapat tagjai: Bardócz Aba, Karancsi Ádám, Révész Zsolt, Ombodi Simon, Valyuch János, Molnár Botond, Szigeti Balázs, Domokos Dániel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)