Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vidó Attila szerint elérték a kitűzött célt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2022. április 04. 12:05
Vidó Attila szerint elérték a kitűzött célt
A Mi Hazánk Mozgalom jelöltje a szavazatok 6,35 százalékát szerezte meg

99,88 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 6,35 százalékát szerezte meg Vidó Attila, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje, aki úgy fogalmazott: elérték a kitűzött célt.

Kiemelte: pártja és önmaga eredményével is elégedett, főleg annak tükrében, hogy a „felkészülési feltételek nem voltak egyenlők”.

Hozzátette: örül annak, hogy a képviselőik ott lesznek az országgyűlésben, a teljes végeredmény tekintve számára nem született nagy meglepetés.

Eddig rendvédelmi szakpolitikusként dolgozott a pártban, ha pedig lehetőséget kap rá, akkor dolgozik tovább – fogalmazott.

Aláhúzta: bizonyos aspektusból nézve második erő a Mi Hazánk Mozgalom, hiszen ők egyedül indultak el a választáson. Véleménye szerint a következő önkormányzati választásokon nagyon szép eredményeket fog elérni.

Vidó Attila gratulált a többi jelöltnek, mint mondta, Kovács Józsefnek személyesen is fog gratulálni.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)