Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán mérkőznek meg egymással a kézilabda-diákolimpikonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. március 25. 09:00
Gyulán mérkőznek meg egymással a kézilabda-diákolimpikonok
A fürdővárosban nyitották meg a B kategóriás, V–VI. korcsoportos kézilabda-diákolimpia országos leánydöntőjét

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Gyula és Békéscsaba városa ad otthont a 2021/2022. tanév B kategóriás, V–VI. korcsoportos kézilabda-diákolimpia országos leánydöntőjének március 24. és 27. között. Az esemény megnyitóját a fürdővárosi tornacsarnokban tartották március 24-én.

A nyitórendezvényen a tíz döntőben részt vevő csapat megyéje táblájával vonult fel, majd Kovács József országgyűlési képviselő, Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és Erdős Dániel, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezetője mondott köszöntőt.

Kovács József beszédében kiemelte a sportolás és a versengés fontosságát, majd köszönetet mondott a rendezőknek a szervezésért, valamint a Magyar Diáksport Szövetségnek, hogy Gyula város láthatja vendégül az V–VI. korcsoportos diákolimpikonokat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Görgényi Ernő hangsúlyozta, Gyula városa immár több mint tíz esztendeje támogatja a diáksportot és az utánpótlás-nevelést szolgáló feltételek megteremtését. Mint fogalmazott, a sport tudat alatt minden ember számára egyet jelent a békével, amelyre most mindenkinek szüksége van.

Erdős Dániel arról beszélt, hogy a tavalyi évet szinte teljesen eltörölte a vírushelyzet, de ebben az évben már minden sportág döntőit meg tudják rendezni. Az ügyvezető elmondta, évről évre körülbelül százhatvanezer diák indul el közel ötven sportágban a diákolimpiai versenyeken. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A nyitóbeszédek után a sportolók együtt tették le a diákolimpiai esküt, a rendezvényt az Energy Dance Cool táncos műsora zárta. 

A döntőbe jutó tíz csapat három napig verseng majd egymással, a végső sorrendet március 27-én az utolsó mérkőzést követően hirdetik ki. 

GYULAI HÍRLAP • 2022. március 25. 09:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)