Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Molnár Lajosnét köszöntötték 90. születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2022. március 10. 15:05
Molnár Lajosnét köszöntötték 90. születésnapján
Magda néni szerint józan ésszel, beosztással kell élveznünk az életet

Molnár Lajosnét köszöntötték 90. születésnapján

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Kilencvenedik születésnapján köszöntötte Molnár Lajosnét március 10-én Görgényi Ernő polgármester, Timár Andrea aljegyző és Ökrös István önkormányzati képviselő. Az ünnepeltnek virággal, emléklappal és tortával kedveskedtek.

Magda néniről megtudtuk, 1932. március 10-én született Békéscsabán. Édesapja hivatásos katona volt, édesanyja a békéscsabai Hubertus Kötöttáru- és Szövőgyárban volt a szabászat művezetője. Szülei halála után édesanyja nővére és annak férje vették magukhoz.

Magda néni 12 évesen élte át a világháborút. Azt mondja, ezt megelőzően szép, mozgalmas gyerekkora volt. A négy elemi iskola befejezése után nevelőszülei polgári iskolába íratták be, majd a békéscsabai Női Kereskedelmi Szakiskolát is elvégezte. Már felnőttként szerezte meg a közgazdaság technikusi, a mérlegképes könyvelői, majd az ügyvitelszervező oklevelet, végül a segédedzői igazolványt úszás sportágban.

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Az ünnepelt dolgozott a csabai szövőgyárban, a kötöttárugyárban és a SZOT-Medosz Gyógyüdülőben.

Férjével 1953-ben esküdtek meg, Gyulára 1970-ben költöztek. Egy lány gyermekük született, később pedig egy fiú unokával bővült a család.

Magda néni mostanában a sok év alatt összegyűjtött fotók, diafelvételek, fontos iratok digitalizálásával, rendezésével foglalatoskodik. Emellett szeret kézimunkázni, életrajz könyveket olvasni, és szívesen néz az általa is átélt történelmi eseményekről szóló filmeket. 

Az ünnepelt szerint józan ésszel, beosztással kell élveznünk az életet ahhoz, hogy hosszú életünk legyen, és igyekeznünk kell megtalálni a szépséget a mindennapokban. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)