Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Az ifjak kávéházát” is megidézik a gyulai kastélyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2022. március 09. 16:00
„Az ifjak kávéházát” is megidézik a gyulai kastélyban
Rendhagyó programokkal készülnek a hosszú hétvégére

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kevéssé ismert momentumait és a korabeli kávéházi hangulatot is megidézik a négynapos hosszú hétvégén a gyulai Almásy-kastélyban – emelte ki közleményében a fürdővárosi kiállítóhelyeket üzemeltető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Fekete-Dombi Ildikó kifejtette: március 12-én a kastély Stefánia-szárnyában pozsonyi kiflit süthetnek és a 19. században jellemző kávékülönlegességet, forró csokoládét kóstolhatnak az érdeklődők, akik a forradalom és szabadságharc nem mindennapi történetei közül is hallhatnak néhányat.

Március 15-én a kastély kápolnájában Szilágyi Sándor történész Legendák és a valóság címmel tart rendhagyó előadást a magyar történelem egyik legfontosabb napjáról – ismertette.

Az ügyvezető aláhúzta: valamennyi gyulai kiállítóhely nyitva lesz hétfőn és az ünnepnapon is. A kastélyban, a várban és az Erkel-emlékházban 10–18 óra között várják látogatókat, a Ladics-ház és a Kohán Képtár pedig a szokott fél-fél napokon tart majd nyitva.

A programokról és az azokon való részvétel feltételeiről a kastély weboldalán és Facebook-felületén találhatók részletek.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM