Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az ezüstérmest is legurította a gyulai tekecsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. március 06. 14:00
Az ezüstérmest is legurította a gyulai tekecsapat
Gyulai SE Dig-Build–Kazincbarcikai Vegyész Teke SE 6-2

Az NB I.-es tekebajnokság tizenhetedik fordulójában a Gyulai SE Dig-Build csapata a Kazincbarcikai Vegyész Teke SE együttesét fogadta március 5-én. A fürdővárosi gárda felnőttcsapata a bajnoki címre áhítozó gárda legyőzésével tért volna vissza a tabella harmadik helyére, ami sikerült is neki.

A gyulai együttes az előző körben a Nádújfalu KSE ellen állt a bábuk elé, ott 2-6-os eredménnyel gyűjtötte be bajnoki pontjait. A lendületesen játszó gárda a soros fordulóban az ezüstérmes együttest fogadta, a fürdővárosiak számára a dobogóra lépés volt a tét.

A gyulai gárda kiválóan kezdte a soros bajnokit, Nyári Krisztofer megnyerte az első párharcot. A folytatásban megrázta magát a bajnokesélyes, így átvette a vezetést. Az utolsó három párosításban azonban a Nyári KrisztoferDeák Edgár, Egyed Ferenc, Czégény Csaba, Makra György és Schriffert Roland alkotta fürdővárosi csapat felül tudott kerekedni esélyesebb riválisán, így megnyerte a kiemelten fontos találkozót.

Gyulai eredmények: Nyári Krisztofer 550 fa, Deák Edgár 507 fa, Egyed Ferenc 479 fa, Czégény Csaba 475 fa, Makra György 543 fa és Schriffert Dániel 517 fa.

A Gyulai SE Dig-Build felnőttegyüttese harmadik, zsinórban begyűjtött, győzelmének köszönhetően a tabella harmadik helyéről várhatja a bajnokság folytatását.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)