Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 65 évvel ezelőtt végezték ki Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2022. február 03. 12:00
Időutazás Gyulán – 65 évvel ezelőtt végezték ki Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt
Évforduló

65 évvel ezelőtt, 1957. február 2-án végezték ki Békéscsabán Mány Erzsébet (született 1936-ban) segédmunkást, irodatisztet és Farkas Mihály (született 1928-ban) honvédtisztet, 1956-os mártírokat. Farkas Mihály az általános iskola elvégzése után kitanulta a bádogos szakmát. 1949-ig a szakmájában dolgozott Budapesten, majd behívták katonának. 1950-ben jelentkezett a Dózsa Gyalogostiszti Iskolába, majd már csapattisztként Pécsre került. 1953-ban családi okokra hivatkozva kérte a leszerelését, hadnagyi rangfokozottal helyezték tartalékállományba. Ezt követően visszament a szakmájába és különböző vállalatoknál dolgozott. 1956 szeptemberében tartalékos tiszti továbbképzésre hívták be Hódmezővásárhelyre. A forradalom alatt a békéscsabai, valamint a hódmezővásárhelyi helyőrségekben teljesített szolgálatot. A szovjetek második támadása után leszerelték. 1956. december 17-én ő is részt vett a gyulavári fegyverszerzési akcióban. A gyulavári hídnál foglalták el a tüzelőállást. 1956. december 18-án tartóztatták le. A Szegedi Katonai Bíróság statáriális eljárás során fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával halálra ítélte. Mány Erzsébet többször volt letartóztatva, elítélve. 1956. október 23-án legálisan szabadult a nagyfai büntetőintézetből. Hazajött Gyulára. 1956. december 17-én ő is részt vett a gyulavári fegyverszerzési akcióban. A gyulavári hídnál foglalták el a tüzelőállást, de összetűzésre nem került sor. A Szegedi Katonai Bíróság statáriális eljárás során fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával halálra ítélte.

mány erzsébet és farkas mihály

Forrás: gyulaanno.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)