A rendőrök 31 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből három halálos balesetben három ember vesztette életét, 5 súlyos és 23 könnyű sérüléssel végződött december 31-én Magyarország területén.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 124 személyt fogott el, közülük 15 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 76 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 115 embert állítottak elő, köztük 51 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 3 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 92 esetben történt.