Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Adományokkal kedveskedtek az Állatotthon Alapítványnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2021. december 22. 09:45
Adományokkal kedveskedtek az Állatotthon Alapítványnak
A Karácsonyi János gimnázium diákjai minden évben gyűjtenek a négylábúaknak

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Már hagyomány a gyulai Karácsonyi János katolikus gimnáziumban, hogy a diákok az ünnepek közeledtével adományt gyűjtenek az Állatotthon Alapítvány számára. Az ajándékokat december 21-én az iskola előtt adták át.

– Évekkel ezelőtt, karácsony táján, a diákok kitalálták, hogy gyűjtsünk adományt a helyi kutyamenhely javára. Azóta az összegyűlt ajándékokat mindig a téli szünet előtti utolsó napon adjuk át – ismertette lapunknak Bengery Zsoltné, az intézmény igazgatója.

Hozzátette: a koronavírus-járvány miatt idén az iskola előtt adták át az ajándékokat. Azt is elmondta, hogy az iskolai akcióhoz egy ideje Görgényi Ernő polgármester is csatlakozik saját felajánlásaival.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A legtöbbször ételt és takarót hozok az állatoknak, általában tájékozódom előtte, hogy mire van a legnagyobb szükség. Nagyon szép dolog, hogy a gimnazisták szívügye a menhelyen élő állatok ellátásának támogatása, és természetesen szívesen csatlakoztam én is a kezdeményezéshez – fejtette ki lapunknak a polgármester.

Mint megtudtuk, idén főként kutyatápot, konzervet gyűjtöttek össze a diákok, de takarók, játékok is kerültek a csomagokba.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)